2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Botka szerint Molnár Zsolt a Fidesszel kollaborál

2017. július 26., szerda 17:17, frissítve: szerda 23:33

A sajtón keresztül üzengetnek egymásnak a szocialista politikusok.

Botka László a 168 Órának nyilatkozva árulónak nevezte Molnár Zsoltot, a nemzetbiztonsági bizottság vezetőjét. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje keményen nekiment párttársának, és arra utalt, hogy Molnár a Fidesszel kollaborál. Hozzátette, hogy a kongresszus 96 százalékban nemcsak őt, hanem a programját is elfogadta, ezért szerinte árulás, ha valaki a pártból nyilvánosan kritizálja.

Az MSZP alelnöke annyit mondott, hogy nem a párt, hanem Botka magánvéleménye, amit nyilatkozott. „Igen, ez az ő személyes álláspontja, ami mögött meggyőződésem szerint az húzódik meg, hogy az MSZP-n belül és a baloldalon mindenki annak a felelősségét érezze, hogy kormányt váltani csak úgy lehet, hogyha a különféle gondolkodások egyutasságát meg lehet teremteni. Magyarul a fókuszban csak egy dolog szerepelhet: leváltani a Fideszt” – nyilatkozta Gúr Nándor.

Molnár Zsolt a HVG internetes oldalának nyilatkozva üzent Botka Lászlónak. Szerinte a szegedi polgármester szavai és az ő megbélyegzése a legabszurdabb pártállami időket idézi. A politikus azt is hozzátette: Botka polgárháborút folytat párton belül.

Molnárhoz hasonlóan Horváth Csaba is elképzelhetőnek tart egy teljes körű baloldali együttműködést. A fővárosi szocialista politikus Egyenesen című műsorunkban azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy a közös listán Gyurcsány Ferenc szerepeljen.

– Ön el tudná képzelni azt, hogy ebben az együttműködésben, egy közös listán, Gyurcsány Ferenc neve is szerepeljen?
– Én el tudok képzelni sok mindent.
– El tudná képzelni, hogy Gyurcsány Ferenc szerepeljen a közös listán?
– Én el tudom képzelni, de…
– Akkor viszont ön szembemegy Botka Lászlóval.
– Nem, mert az, hogy én el tudom képzelni, nem azt jelenti, hogy most én erre szavazok, merthogy én egy közösség tagja vagyok.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!