2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Botka: Oligarchák háborújáról van szó, amiben az MSZP nem vesz részt

2017. június 23., péntek 06:00

Botka László rendet vágott az MSZP-ben és kizárta az alkut a Fidesszel. Azt is cáfolta, hogy a kormánypárt pénzelné az MSZP-t, ahogy azt a Heti Válasz írta. Botka László úgy fogalmazott: egy célja van, leváltani az Orbán-rezsimet.

Botka emlékeztetett, hogy amikor múlt héten a parlamentben elbukott a Fidesz plakáttörvény-javaslata, akkor a szocialista képviselők egytől egyig nemmel szavaztak.

„A Fidesznek viszont annyira fontos ez a törvény, hogy péntekre rendkívüli parlamenti ülésnapot hívott össze. Az MSZP-frakció korrekt módon azt mondta, hogy jó, ha nektek ennyire fontos, hogy tiszta és átlátható kampányfinanszírozás legyen, akkor nekünk korábban is voltak erre vonatkozó javaslataink. Hétfőn ezért az MSZP egy ötpárti egyeztetést kezdeményezett, és lerakott az asztalra egy szakmai javaslatcsomagot. Ám kiderült, hogy a jelenlegi magyar politikai helyzetben nincs esélye egy korrekt és tisztességes törvényalkotásnak ebben a kérdésben.”

Hangsúlyozta: az MSZP nem nyújtott be módosító javaslatot.

Botka László szerint teljesen világos, hogy oligarchák háborújáról van szó, és az MSZP nem kíván részt venni Orbán Viktor és Simicska Lajos háborújában. Hozzátette: az is világossá vált a szocialista párt részéről, hogy semmilyen formában nem kívánnak együttműködni az Orbán-rezsimmel, inkább leváltani szeretnék.

A miniszterelnök-jelölt azt is cáfolta, hogy Simicska Lajos megvette volna az MSZP-t és azt is, hogy a szocialista pártot a Fidesz pénzeli. „És mindezt akkor mondják, amikor az utcán több ezer fideszes plakát van, amit elsíbolt közpénzből tettek ki, és több ezer jobbikos plakát, amit korábban elsíbolt közpénzből, Simicska pénzéből tett ki a Jobbik, az MSZP-nek pedig semmilyen plakátja nincsen.”

Botka szerint egyértelműen kiderült, hogy Simicska Lajos beállt a Jobbik mögé és finanszírozza a párt kampányát.

A szocialista politikus a Heti Válaszban megjelent cikkre is reagált, amelyben azt írták: a Fidesz közpénzből tartja lélegeztetőgépen az MSZP-t. Botka László szerint egy „erőltetett, izzadtságszagú” cikkről van szó, szerinte a Heti Válasz Simicska Lajos tulajdonába tartozik, ennek megfelelően pedig a Jobbik politikai érdekeit nézi. Határozottan cáfolta, hogy a Fidesz pénzelné a MSZP-t.

Botka László megdöbbentőnek találja az a javaslatot, ami a Hír TV birtokába került, és amit pénteken a Fidesz az Országgyűlés elé terjeszt. A javaslat nem a kétharmados plakáttörvényről szól, hanem a településkép védelméről szóló törvény módosítása, amihez feles többség is elég.

„Ebben minden benne van, ami az orbáni kormányzást jellemzi, benne van a hazudozás, benne van a csalás, ugye meghamisították a mi parlamenti beadványunkat, benne van az, hogy manipulálják a közvéleményt, ellenséget keresnek, hazugsággal vádolják a politikai ellenfeleket, és benne van ezek szerint az is, hogy egy feles törvénnyel kívánnak módosítani korábbi kétharmados szabályt.”

Botka László hozzátette: ha a Fidesz keresztülviszi a parlamenten a törvényt, az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Tekintse meg a teljes interjút:


@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!