2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Botka nem tud mit kezdeni Vadai nyílt levelével

2017. augusztus 10., csütörtök 12:06, frissítve: csütörtök 12:43

A DK alelnöke egy nappal korábban keményen nekiment az MSZP-elnöknek, és azt hangsúlyozta, Gyurcsány Ferenc nélkül nincs Demokratikus Koalíció, ahogy baloldali választási együttműködés sem.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje most a Trump-féle Twitter-politizáláshoz hasonlította az üzengetést.

– A szocialista párt hajlandó lesz-e lenyelni a Gyurcsány Ferenc nevű békát, és lesz-e DK–MSZP koalíció?
– Meglepődve tapasztalom, hogy Donald Trump amerikai elnök Twitter-politizálásának magyarországi követői vannak. Nálunk nem ilyen Twitter-üzeneteknek van divatja néhányak részéről, hanem sajtóban elküldött leveleknek. Az én álláspontom teljesen egyértelmű, én a győzelem stratégiáját hirdettem meg, ami arra alapul, hogy egy új baloldali programmal teljes egységet kell létrehozni a demokratikus oldalon, mind a 106 egyéni választókörzetben közös jelöltet kell indítani, és közös országos listára is szükség van. Ebben, természetesen, mint ahogy nagyon sokszor elmondtam, számítunk a Demokratikus Koalícióra, a Demokratikus Koalíció tagjaira és a szimpatizánsaira. Hogy egy székely mondást idézzek, szólni fogok, ha ebben változás lesz – nyilatkozat a szocialisták miniszterelnök-jelöltje.

Mint arról beszámoltunk, szerdán Vadai Ágnes nyílt levelében azt is megüzente Botka Lászlónak, hogyha Gyurcsány Ferenc DK-elnököt nem veszik be az összefogásba, az MSZP ellen is elindulnának mindenhol.

Facebook-üzengetéssel nem jutnak semmire az ellenzéki pártok, a 2018-as választások pedig nem arról szólnak, hogy ki jut be, vagy ki nem a parlamentbe, hanem arról, hogy a Jobbik által is nehezített pályán a baloldal le tudja-e győzni a Fideszt, vagy sem – mondta Newsroom című műsorunkban Harangozó Tamás szocialista képviselő. Bővebben >>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!