2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Belföld

Botka László kilépett az MSZP-ből

Botka László szegedi polgármester hétfőn kilépett az MSZP-ből. A politikus az MTI-nek megerősítette a kilépés tényét, de a részletekről nem kívánt nyilatkozni.

  • Botka László kilépett az MSZP-ből

Szabó Sándor, a párt megyei elnöke az MTI-vel közölte, sajnálattal vette tudomásul Botka László döntését. A szegedi országgyűlési képviselő köszönetet mondott Botka Lászlónak az MSZP-ben végzett eddigi munkájáért.

Hangsúlyozta: a városi összefogásban, az MSZP - mint a legnagyobb szegedi baloldali szervezet - továbbra is együttműködik a település sikeres fejlődéséért a polgármesterrel és a többi résztvevő párttal. Hozzátette: továbbra is a térségért, Szegedért, a szűkebb és tágabb közösségért dolgoznak.

Az index.hu cikke szerint Botka László a kilépésről szóló nyilatkozatát hétfőn küldte el a MSZP szegedi szervezetének, de a portálnak úgy fogalmazott, a döntést lelkileg már két éve meghozta.

Botka László, 18 éves korától, 1991-től volt az MSZP tagja, 1992-1994 között az országos ifjúsági tagozat elnöke, az országos választmány tagjaként dolgozott. A párt színeiben először 1994-ben választották országgyűlési képviselővé Szegeden, 2014-ig volt a parlament és az MSZP-frakció tagja. 2000-ben lett az MSZP Csongrád megyei elnöke, 2012-től 2016-ig a párt országos választmányát is irányította. 2017. május 27-én az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választották, október 2-án azonban visszalépett.

2002 óta tölti be Szeged polgármesteri posztját, október 13-án negyedik alkalommal választották újra, ekkor már mint az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjét, és a szegedi közgyűlésben is a civil szervezet frakciójában politizál.

Tóth Bertalan pártelnök közösségi oldalán úgy reagált, sajnálattal értesült Botka László döntéséről. A politikus kifejtette, Botka László baloldaliságához és demokratikus elkötelezettségéhez nem fér kétség, Szeged városát hosszú évek óta példaértékűen vezeti.

A szegediek jól döntöttek október 13-án, amikor az ellenzéki szövetség jelöltjeként, amelynek az MSZP végig motorja volt mind Szegeden, mind országos szinten, újra Botka Lászlót választották meg Szeged polgármesterének - szögezte le a szocialista párt elnöke.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!