2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

„Borsod meg van halva” – rohamosan fogy a megye népessége

Hír TV

2017. december 3., vasárnap 10:27, frissítve: vasárnap 11:01

Egy városnyival fogyott Borsod-Abaúj-Zemplén megye népessége az ezredforduló óta. Egy friss kimutatás szerint 18 év alatt 67 ezren hagyták el a megyét, ez az Egerben élők számának felel meg. A legtöbben Budapestre mentek, de aki tehette külföldre vándorolt. Leginkább az alacsony fizetések miatt döntenek a költözés mellett.

Nagy a nyüzsgés Ózd utcáin a hétvégén, legtöbben a piacra járnak reggelente. A 35 ezer lelkes városból az utóbbi években sokan költöztek el, legtöbben Budapestre mentek dolgozni. Van, akit a jobb fizetés, és van, akit a fejlődési lehetőség motivált.

– Nálam ez egy hosszabb folyamat eredménye volt, mert három évig úgy dolgoztam, hogy a főállásom az Ózdon volt, Borsodban, és mellette volt egy másodállásom Budapesten. Kizárólag szakmai szempontok döntöttek akkor, amikor kaptam egy ajánlatot az addigi másodállásomtól, és ekkor úgy döntöttem, hogy élek ezzel a lehetőséggel. Ekkor költöztem Budapestre, már most valamivel több mint egy éve élek itt – nyilatkozta egy férfi a Hír TV-nek.

Egy „sorstársa” ennél messzebbre ment. Ficzere Olivér 11 éve családjával költözött ki Németországba. Ózdon szobafestőként dolgozott. Azt mondja, azért ment el, mert itthon nem tudott megélni a fizetéséből. „Semmivel nem jobb kint, mivelhogy ott is eléggé drága az élet, tehát a lakást, mindent kifizetni az elég nehézkes. Tehát, amit megkeresel, a pénzednek a fele marad meg, de marad. Nem kell azon gondolkodnod, hogy napról napra élj” – emelte ki.

2000 óta évente több ezer ember hagyta el Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. Egy kimutatás szerint a megye lakossága az elmúlt 18 évben 67 ezerrel csökkent, és aki még ottmaradt, azok közül is sokan képzelik el máshol a jövőt.

– Borsodszentgyörgyről majd el szeretnék költözni. Borsod megye az meg van halva.
– Miért gondolod így?
– Pest környékén nagyobb a város is, nagyobb az élet – nyilatkozta egy fiatalember.  

A Borsodból elvándorlók közül Budapest mellett a legtöbben Pest, Heves és Hajdú-Bihar megyébe költöztek. A népességfogyás legjobban a tiszaújvárosi, cigándi és az encsi térséget sújtja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!