2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Bombariadó a nemzetközi járatokon

,

2017. július 19., szerda 12:21, frissítve: szerda 16:20

A rendőrség minden belépő nemzetközi járatot átvizsgál a határon, az érintett vonatok többsége 100-160 percet késik.

Országszerte órákra leállították a nemzetközi vonatközlekedést egy bombafenyegetés miatt. A szerelvényeket a rendőrség vizsgálta át, de bombát nem találtak – volt olyan nemzetközi járat, ami emiatt négyórás késést szedett össze. A fenyegetés miatt folyamatos késésekre kell számítani több vonalon is. Egy ismeretlen férfi tett bejelentést telefonon arról, hogy bombát helyezett el a magyarországi vonalon közlekedő nemzetközi vonatokon.

Kiss-Benedek József szerint ilyen helyzetben az első és legfontosabb az utasok testi épsége. A biztonsági szakértő kiemelte: a vonatok mellett az utasokat és a poggyászokat is ellenőriznie kell a hatóságoknak – ez pedig egy időigényes folyamat. Hozzátette, az ilyen fenyegetéseket komolyan kell venni különösen most, amikor vizes vb van Magyarországon, illetve az izraeli kormányfő is hazánkba látogatott. A szakember arra is emlékeztetett: nemrégiben Tatabányánál egy Grazba tartó vonatot ért hasonló bombafenyegetés.

A Hír TV élő bejelentkezése 15 órakor a Keleti pályaudvarról:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!