2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Bodnár: A devizahiteleseken nyerészkedett a Matolcsy vezette MNB

Hír TV

2018. február 11., vasárnap 08:20, frissítve: vasárnap 13:19

Erről beszélt a Népszavának a jegybank korábbi alelnöke. Bodnár Zoltán szerint az MNB-nek 2010 után, a devizahitelek forintosításakor 262 milliárd forint árfolyam-nyeresége lett. A szakember szerint ezt az összeget belepumpálták a törvénytelenül létrehozott alapítványokba.

Bodnár Zoltán szerint a külön házi kasszában szabadon turkálhattak az érintettek. Közben a leginkább rászorulókon, a már fizetésképtelenné vált családokon nem segített a kormány. A jegybank volt alelnöke történelmi bűnnek nevezte Orbán Viktor és Matolcsy György tettét. Emlékeztetett: A jegybank nem nyereség-orientált vállalat, hanem egy központi bank, amely csak Matolcsy vezetése óta törekszik nyereségre.

LMP: Vissza kell adni a deviza-károsultaknak az őket megillető pénzt.

Az MNB elnöke tavaly Hadházy Ákos társelnök kérdésére válaszolva ismerte el, hogy 889 milliárd forint nyeresége lett a jegybanknak az árfolyamváltással. Ennek nagy részét Matolcsy György szavai szerint elvitte a korábbi hibás monetáris politikából adódó veszteség. 50 milliárd forintot pedig osztalékként fizettek be az államnak. Hadházy Ákos szerint azonban több száz milliárd forint eltűnésére még mindig nincs válasz, az összeg feltehetően az MNB alapítványaiban landolt.

„A Magyar Nemzeti Bank az egyik legnagyobb nyertese volt a devizahiteleseknek, a devizahiteleknek. Tehát a devizahitel-károsultak vérén verítékén gyakorlatilag horribilis nagyságú pénz keletkezett. A Matolcsy válaszából nagyon sok minden egyértelműnek tűnik. Azt látjuk, hogy egyedül a luxusalapítványokról nem beszélt, de a számokból kikövetkeztethető, hogy milyen mennyiségű pénz van ezekben a luxusalapítványokban és nyilvánvaló, hogy ezeknek az alapítványoknak a vagyona, amit vagyontárgyakban tárol, az is pénzzé tehető és azt is mindenképpen vissza kell adni majd a devizakárosultaknak” – nyilatkozta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!