2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

BKV-hajó: balesetveszélyes a Haller utcai kikötő

Mindössze három hete indultak el a BKV hajójáratai, de a nemrég megépített Haller utcai megállót már le is zárták.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hivatalos közleménye szerint az alacsony vízállás miatt balesetveszélyessé vált a kikötőhíd, ezért a társaság vizsgálja, miként lehet hosszabb lejáróhídra cserélni a jelenlegit, olyanra, amely kellő biztonságot jelent. Amennyiben a hét végéig nem nő a vízszint, a munkaszüneti napokon közlekedő D-13-as járatok sem kötnek ki a Haller utcánál. Ugyanakkor az Index.hu korábban azt írta, hogy a megálló gyakorlatilag használhatatlan, mert a hajón kívül más tömegközlekedési eszközre nem is lehet itt felszállni.

A BKK a hajóállomás megközelíthetőségét bíráló cikkekre reagálva azt is jelezte, hogy a kikötőt szabályosan jelenleg valóban csak a Vágóhíd utca, illetve a Boráros tér felől lehet megközelíteni, ugyanis egy, a társaságtól független vállalkozó ingatlanberuházása miatt – az építési hatóság jóváhagyásával – az elmúlt években ideiglenesen elbontották az aluljáró lépcsőkarját, amelynek helyreállítása a beruházó feladata.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!