2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Biztos, hogy a Rogán-féle program révén érkezett a szír diktátor pénzembere

Hír TV

2018. március 29., csütörtök 15:08, frissítve: csütörtök 20:03

Az LMP képviselőjét személyesen a Bevándorlási Hivatal vezetője tájékoztatta arról, hogy Atiya Khoury 2017-ben kapta meg a letelepedési engedélyt – azt ugyanakkor már nem engedték meg az ellenzéki politikusnak, hogy az iratokba is betekintsen. A 444.hu és a Direkt36 oknyomozó portál írta meg, hogy Bassár-el Asszád finanszírozója mellett egy másik szír bűnöző is letelepedhetett Magyarországon.

143 millió forint értékű készpénzt, és három kiló aranyat foglalt le a rendőrség egy tavaly novemberi hajnalban. A pesterzsébeti házban elfogott férfiak egyike a 444.hu és a direkt 36 cikke szerint a szír Salmo Bazkka volt.

A pesterzsébeti háznak ma az összes redőnye le volt húzva. Az egyik szomszéd azt mondja, a családfő régóta lakott a környéken, mostani házukba 6-7 éve költöztek be.

A tavaly letartóztatott férfi 1999-ben kapott először tartózkodási engedélyt Magyarországon, a letelepedési engedélyt pedig 2010-ben kapta meg.

– Ő az aki ellen jelenleg az olasz hatóságok eljárást folytatnak, és állítólag Olaszországban tartózkodik, én külön rákérdeztem arra, hogy az ő nemzetbiztonsági ellenőrzése során egyébként tártak-e föl kockázatot az alkotmányvédelmi hivatal vagy pedig a Terrorelhárítási Központ, azt a tájékoztatást kaptam, hogy semmilyen kockázatot nem találtak, és egyébként annak ellenére, hogy ellene eljárás folyik Olaszországban bűncselekményben való érintettség miatt, nem akarják a magyar hatóságok visszavonni az ő letelepedési engedélyét, tehát ez a mai napig él – fogalmazott Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője.

Hogy Salmo Bazkka vásárolt-e letelepedési kötvényt, nem derült ki. A bevándorlásügyi hivatalban az LMP országgyűlési képviselőjét nem engedték betekinteni az iratokba, csak szóbeli tájékoztatást kapott a hivatal vezetőjétől.

Aki azt viszont elismerte, hogy a háborús bűnöket elkövető szíriai diktátor Bassar el Assad rezsim pénzügyi hátterét biztosító

Atiya Khoury a Rogán féle kötvényprogramban vett részt. 2014-ben vásárolt letelepedési kötvényt, és 2017 elején kapott letelepedési engedélyt Magyarországon.

– Külön feltettem a kérdést, hogy az elmúlt napokban a sajtóban megjelent hírek nyomán egyébként a hivatal visszavonja-e az ő letelepedési engedélyét, vagy pedig felülvizsgálják-e azt, azt a választ kaptam, hogy ennyi információ alapján, ami megjelent a sajtóban, meg azok alapján ami az amerikai pénzügyminisztériumnak a honlapján nyilvánosan szerepel ők nem érzik úgy, hogy ez probléma lenne, és nem érzik úgy, hogy meg kellene vonni ettől az embertől a letelepedési engedélyt – tette hozzá Demeter Márta.

Az amerikaiak szankciókat is életbe léptettek a szír férfi ellen, a magyar belügyminisztérium viszont azzal védekezett, hogy Khouri az európai unió tiltólistáin nem szerepel.

– Sok mindent el tudok képzelni. Ugye ha most nagyon elkezdek spekulálni akkor azt is mondom, hogy az amerikaiakkal konzultáltak, és megbeszélték, hogy beengedik ide ezt az embert, és akkor sokkal jobban lehet figyelni, mintha nem tudják, hogy hol van. Most nem mondom azt, hogy feltétlenül ez volt a helyzet, csak ugye ezekben az esetekben ezek annyira összetett problémák, hogy nem szabad egyszerűen olyan ítéleteket hozni amit az ember úgy első ránézésre látna – mondta Gyarmati István, biztonságpolitikai szakértő.

A szakember szerint magával a letelepedési kötvény programmal nemzetbiztonsági szempontból nincs komoly probléma. A kérdés, hogy a szakszolgálatok mennyire végzik alaposan a dolgukat. Az arab országokban egyébként azon a Rogán Antalhoz köthető budapesti cégen keresztül is árusították a letelepedési kötvényeket, amelyhez tavaly betörtek. Akkori sajtóhírek szerint az Arton Capitaltól egy adatokat tartalmazó szervert is elloptak. A bűncselekménynek máig nincs gyanúsítottja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!