2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Bezárnák a Budapest Parkot

2017. május 22., hétfő 07:27, frissítve: hétfő 11:34

A szórakozóhely vezetése leszögezte: bérleti szerződésük 2019 végéig érvényes, és semmilyen hivatalos jelzést nem kaptak arról, korlátoznák a működésüket. Ujhelyi István nekiment párttársának, amiért parkolóvá alakíttatná a szórakozóhelyet.

Bezárhatják a Budapest Parkot az Index értesülései szerint. A portál úgy tudja: Ferencváros szocialista önkormányzati képviselője, Pál Tibor vetette fel, hogy a szórakozóhelyen legyen p+r parkoló, az ötletet állítólag a kerület fideszes polgármestere is támogatja. A Budapest Park négy hónapig van nyitva, az év többi részében konténerraktárként működik.

Az ügyről megkérdezték a szórakozóhely vezetőségét is, akik furcsállták a kezdeményezést, mivel az ötletek arról szóltak, hogy csak bizonyos időszakokban legyen fizetős parkoló a területen. Ez rövidebb programmal és évenkénti újrabetonozással járt volna – mondták.

Eközben a Budapest Park a Facebookon közölte, a fővárossal kötött bérleti szerződés 2019 végéig érvényes, és semmilyen hivatalos jelzést nem kaptak arról, hogy bárki korlátozni szeretné a működésüket, mind a kerületi, mind a fővárosi önkormányzat részéről pozitív hozzáállást tapasztaltak, és remélik, hogy ez a jövőben is így marad.

A javaslat ellen Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és európai parlamenti képviselője is tiltakozott a közösségi oldalon. Szerinte a hazai könnyűzenei élet „kedvelt koncerthelyét, tízezrek egyre inkább kultikus találkahelyét nagy baromság lenne eltiporni”. Azt is hozzátette, hogy ferencvárosi képviselőjük nem egyenlő az MSZP-vel.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!