2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Béremelésért sztrájkoltak az önkormányzati tisztviselők

2016. szeptember 14., szerda 16:00, frissítve: péntek 06:35

Csaknem százhetven településen több mint ötezer közszolga tiltakozott, amiért kimaradt az államigazgatásban végrehajtott béremelésből. A járási és kormányhivatali dolgozókhoz hasonlóan az önkormányzati dolgozók is harmincszázalékos növelést szeretnének elérni.

Zsákokban ruhákat vittek be a kispesti polgármesteri hivatalba a dolgozók. A sztrájkoló köztisztviselők a rászorulóknak gyűjtöttek, holott ők is nehezen élnek meg a fizetésükből. „A középfokú végzettségűeknek éppen hogy elég a fizetésük a rezsire, a plusz-, úgymond szabadidős tevékenységekre már egyáltalán nem jut” – mondta Póti Tímea, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) kispesti szervezetének elnöke.

Az önkormányzati köztisztviselők illetményalapja nyolc éve nem emelkedett, huszonnégyezren a szakmunkás-bérminimum környékén, nettó 75-80 ezer forintot keresnek. A szakszervezet ezért már októbertől 30 százalékos béremelést követel.

A Baranya megyei Szigetváron az egész hivatal sztrájkolt. „Azért csatlakoztunk hozzá, mert átnézve a munkatársaim fizetését, amely finoman fogalmazva nem magas, úgy ítéltük meg, hogy szeretnénk fölhívni a kormány figyelmét arra, hogy ugyanúgy, ahogy a kormányhivatalban végrehajtották a fizetésemelést, esetleg abban is érdemben kellene gondolkodni, hogy az önkormányzati dolgozóknak is járna fizetésemelés” – nyilatkozta Vass Péter polgármester.

Szegeden is szünetelt az ügyfélfogadás. „Ha a kormányhivatalnál megkapják a 30-50 százalékos béremelést, akkor ebből ne maradjanak ki a közel háromezer-kétszáz önkormányzatnál dolgozó emberek sem” – emelte ki Papp Tibor, az MKKSZ szegedi polgármesteri hivatali titkára.

Béremelés nélkül az amúgy is létszámhiánnyal küzdő önkormányzatok munkaerő nélkül maradhatnak. „Nyugtalanító, hogy becsülettel végzett munkáért nem fognak tudni megélni a kollégák” – jegyezte meg Boros Péterné, az MKKSZ elnöke. A szakszervezet számításai szerint a béremelés 22 milliárd forintba kerülne. „A helyhatóságok nem tudják ezt biztosítani, ez a helyzet nyolc éve változatlanul így maradt, huszonnégyezer embernek nem tudtak emelni a keresetén. Nem megoldás, hogyha azt mondja a kormányzat, hogy a helyi önkormányzatokhoz semmi köze, oldják meg a helyi önkormányzatok, nincs a büdzsében erre forrás. Erre mindenképpen a kormányzatnak kell forrást biztosítania” – tette hozzá.

A szakszervezet által készített életpályamodellt több önkormányzati szövetség is támogatja, de eddig a kormány által kijelölt Rogán Antallal nem tudtak tárgyalni róla.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!