2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Bekamerázzák a kalauzokat

2017. augusztus 23., szerda 20:21

Testre szerelhető kamerákkal látná el a MÁV a kalauzokat, hogy így védjék meg őket a támadásoktól. A rendszert most tesztelik 25 önkéntes részvételével. A kamerákat szükség esetén kapcsolják majd be, előtte pedig minden esetben figyelmeztetik az utast. Egy adatvédelmi szakjogász szerint azonban még így se biztos, hogy minden törvénynek megfelel a MÁV eljárása.

A képek mellett, hanggal is jelzik az utasoknak, ha felvételeket készít róluk a kalauz. 25 ellenőr vállalta, hogy teszteli az egyenruhájára szerelt  kamerákat, így ha konfliktusba kerülnek egy utassal rögzíthetik az eseményeket.

„Azért örülünk ennek, mert régóta kezdeményezte a szakszervezet, hogy valamilyen módszerrel megpróbáljuk megakadályozni, hogy éves szinten mintegy 100 fizikális atrocitás van, aminek elejét szeretnénk venni” – jelentette ki Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke.

A MÁV-nál azt mondják nem folyamatosan veszik az utasokat, a kamerát csak akkor kapcsolja be a kalauz, ha olyan helyzetbe kerül, amikor utólag ki kell vizsgálni, hogy pontosan mi történt.

„A felvételeket a vasúttársaság a jogszabályoknak megfelelően kezeli. Kollégáinkon kitűző található, amely felhívja az utasok figyelmét, hogy kép- és hangfelvétel készül” – ismertette Urbán Attila szóvivőhelyettes.

Ilyenkor viszont akkor is készül felvétel, ha az utas kifejezetten tiltakozik ez ellen. Egy adatvédelmi szakjogász szerint problémát okozhat, hogy az adatvédelmi törvény ugyan megengedi a felvétel elkészítését, egy másik jogszabály, a Polgári törvénykönyv viszont tiltja. Így később akár több százezer forintot is követelhet az, akiről úgy készítettek felvételt, hogy nem járult hozzá.

„Nagyon érdekes ez az adatvédelemben, hogy van az adatvédelmi része, ami megengedi a felvételt, és van a polgári része, ami egy esetleges sérelem díj lehetőséget biztosít még az elkövetőnek is” – jegyezte meg Soós Andrea Klára.

A MÁV azt mondja, ők minden jogszabályt betartanak, ezért nem tartanak attól, hogy később nekik kell fizetniük az utasoknak. A felvételeket alapesetben három napig lehet tárolni, ha viszont felmerül, hogy bűncselekmény elkövetéséhez használhatják bizonyítékként, tovább is megőrizhetik.

Az viszont vitára adhat okot, hogy ha a kalauz 18 év alatti személyt vesz fel, mivel a gyerekek személyiségi jogait erősebben védi a törvény.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!