2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Poltikai hobbista 04:20

Befagytak az álláspontok a baloldalon a választási együttműködésről

2017. szeptember 14., csütörtök 18:25

Míg az LMP csak a 2014 utáni új formációkkal fogna össze, az MSZP és a DK kitartanak egymást kizáró elképzeléseik mellett. Csak abban biztosak, hogy a Jobbikkal a kormányváltás érdekében sem működnek majd együtt.

„A 2014-es összefogást nem lehet újrajátszani” – kizár minden együttműködést az LMP azokkal, akik a rendszerváltozás óta meghatározzák a magyar belpolitikát, ám a szocialista frakcióból átigazoló Demeter Márta szavai szerint az új tömörülések fele nyitnának. „Az LMP nem fog együttműködni az elmúlt harminc év pártjaival. Emellett egy újfajta, új szereplőkkel való együttműködésre nyitott az LMP. Olyanokkal, akik maguk is pontosan látják azt, hogy nem lehet a 2014-es összefogást újrajátszani” – fogalmazott Demeter Márta országgyűlési képviselő.

Nemcsak szövetségre, koordinált jelöltállításra sem hajlandó az LMP a politikus szavai szerint. Vagyis nem fognak alkudozni arról, hogy csak egy kihívója legyen egy-egy választókerületben a kormánypárti jelöltnek.

„A győzelmi forgatókönyv: közös jelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelölt” – tömören fogalmazta meg a szocilista képviselőcsoport vezetője az elképzeléseiket. Tóth Bertalan szerint mindenkinek be kellene állnia Botka László mögé.

„A Demokratikus Koalíció nem szemezget ebben a történetben. Nincs egy körzet meg két körzet, 106 körzet van” – nyilatkozta a párt szóvivője. A DK továbbra is abban látja a kormányváltás esélyét, ha az egyéni választókerületekben csak egy kihívója lenne a kormánypárti jelöltnek. „Ez nem MSZP–DK-belügy, más pártokat is be kell vonni ebbe. Szemmel láthatóan a szocialista párt azt a fajta ellenzéki egységet, ezt, amit korábban ígért, ezt nem nagyon tudja megvalósítani” – tette hozzá Gréczy Zsolt.

Az Együtt elnöke is elutasítja az LMP különutas politikáját. Juhász Péter úgy látja: a kormányváltást akaró szavazók is együttműködést várnak tőlük. „Tovább megyek: arra vágynak, hogy Magyarország népe működjön együtt egymással. Pont elegük van abból a megosztó politikából, amit Orbán folytat. Aki ezt nem hallja meg, aki nem érti ezt az üzenetet a választók részéről, az szerintem inkább adja fel a politizálást, mert az öncélért van itt és nem azért, hogy képviselje ezeket az embereket” – nyilatkozta Juhász Péter.

A közvélemény-kutatások szerint legerősebb ellenzéki párttal, a Jobbikkal való együttműködést az egyéni körzetekben – akár csak informális szinten is – mindegyik baloldali párt elutasítja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!