Beer: A keresztényekre is lehet mondani, hogy terroristák
2017. október 11., szerda 08:08, frissítve: szerda 08:10
Felekezeti párbeszédet tartott a menekültkérdésről és a társadalomra gyakorolt hatásáról Beer Miklós váci püspök, Bolba Márta evangélikus lelkész és Darvas István főrabbi.
Azzal kapcsolatban, hogy Őcsényben kiszúrták egy vendéglátós autójának a kerekét, amiért szállást akart adni oltalmazott gyerekeknek Beer Miklós azt mondta: az emberség határait nem szabad átlépni. A püspök szerint téved, aki összemossa az ide érkező iszlám hitűeket a terroristákkal.
„Ugyanúgy lehet azt mondani az iszlámra, hogy terrorista társaság, mint ránk, keresztényekre. Ugye most itt az ötszáz éves reformációt idéztük, amikor kezdve Husz Jánostól meg a többieket szépen megégettünk, akkor azért olyan nagyon ne legyünk büszkék magunkra” – mondta Beer Miklós.