2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Balogék nem örülnek, hogy növekszik a korai terhességek száma a cigányság körében

2017. március 27., hétfő 14:30, frissítve: hétfő 15:40

Az elmúlt években nőtt az iskolát elhagyó cigány gyerekek, fiatalok száma – erre Balog Zoltán miniszter hívta fel a figyelmet a Roma Koordinációs Tanács ülésén. Szerinte a felzárkózás ügye fontosabb annál, hogy kizárólag a cigányokra bízzák, de hozzátette: nélkülük nem fog menni. A vitáról nem tudunk beszámolni, mert nem volt sajtónyilvános.

„Ha valaki tizenhat éves korban családfenntartóként, közfoglalkoztatásban ötven-iksz ezer forintot tud kézhez kapni, akkor a szakképzésben a húszezer forintos ösztöndíj nyilván már nem olyan visszatartó erő, hogy otthagyja az iskolát, és elmenjen a közfoglalkoztatásba. De mi ezt nem tartjuk jó tendenciának. Mind a Belügyminisztériummal, mind más szakmai szervezetekkel arról gondolkodunk, hogy ez a tendencia mennyiben és hogyan jelenik meg, és hogy összefüggésben van egy másik dologgal, aminek egyáltalán nem örülünk: hogy növekszik a korai terhességeknek a száma is Magyarországon ebben a népcsoportban” – nyilatkozta Balog Zoltán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!