2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Az ügyészség vizsgálja a fideszes Mengyi felelősségét

,

2016. augusztus 9., kedd 16:23, frissítve: szerda 06:52

Vizsgálja a fideszes Mengyi Roland felelősségét az uniós pályázati csalási ügyben az ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője azt mondta, hogy egyelőre nem nyomoznak olyan személy ellen, akit mentelmi jog véd. Ezt a hatóság addig nem is tehetné meg, amíg a parlament fel nem függeszti az érintett országgyűlési képviselő mentelmi jogát.

„– A Nemzeti Adó- és Vámhivatal úgy ítélte meg, hogy az ügyben mentelmi joggal rendelkező személy büntetőjogi felelőssége merülhet fel, erre hivatkozva tette át a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészségre. Erre vonatkozóan, ilyen személy vonatkozásában főügyészségünk még nem folytatott nyomozati cselekményt.
– De vizsgálják esetleg?
– Természetesen, a nyomozás során vizsgáljuk, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal állásfoglalása, véleménye, az megfelel-e a valóságnak, illetve hogy valóban felmerül-e az ügyben mentelmi joggal rendelkező személy felelőssége” – közölte Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A 168 óra című lap tárta fel rendőrségi dokumentumok alapján, hogy Mengyi Roland kenőpénz fejében segített volna hozzá helyi vállalkozókat több száz milliós uniós támogatáshoz. Az adóhatóság költségvetési csalás és vesztegetés gyanújával indított büntetőeljárást.

A NAV azonban politikusok ellen nem járhat el, ezért a közelmúltban átadta a büntetőügyet a Központi Nyomozó Főügyészségnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!