2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Az orvosok alapbérét idén biztosan nem emelik

2016. február 12., péntek 16:45, frissítve: péntek 19:10

Nem emelik az orvosok alapbérét. Az ösztöndíjas rezidensek azonban márciustól már időben megkapják a 151 ezer forintos járandóságukat, az államtitkárság ebben egyezett meg az orvostanhallgatókkal.

„Az, hogy 2015-ben és 2016-ban sincsen igazán átfogó bérfejlesztés, az nagyon nagy problémákhoz vezet” – fogalmazott korábban Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Hiába figyelmeztették a kormányzatot az egészségügyi kerekasztal résztvevői, szinte bizonyossá vált, hogy idén nem emelik az orvosok alapbérét.

„Jelenleg ösztöndíjrendszerben gondolkozunk csak és kizárólag. Ebben az évben ezt a kérdést nem tudom megnyitni” – jelentette ki Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emmi egészségügyi államtitkára.

Ha a fizetésemelés el is marad, az ösztöndíjas rezidenseknek legalább márciustól már időben utalják a 151 ezer forintos járandóságot. Korábban előfordult, hogy az érintettek fele nem kapta meg időben az elnyert ösztöndíját.

„Nagyon örülünk ezeknek az ösztöndíjaknak, jónak tartjuk őket, hiszen a célt, miszerint fiatal orvosoknak a bérét, illetve a bevételeit hivatottak növelni, ezt teljesítik részben. Átmeneti megoldásnak tartjuk, és bízunk benne, hogy a későbbiekben az alapbéresítés, illetve a nem ösztöndíj formájában történő bérkifizetés felé fog majd elmozdulni a rendszer” – fogalmazott Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

A rezidensösztöndíj nettó 100 ezer, a hiányszakmáknál 150 ezer forint. A házi gyermekorvosi és a sürgősségiorvostan-ösztöndíj pedig havi nettó 200 ezer forintot. Az egyeztetések két hét múlva folytatódnak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!