2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Az MSZP szívesen együttműködne az újakkal

2017. március 16., csütörtök 09:40, frissítve: csütörtök 10:42

A szocialisták is szívesen együttműködnének az új kispártokkal a kormányváltás érdekében – jelentette ki az MSZP elnökhelyettese.

Gőgös Zoltán a Hír TV Reggeli járat című műsorában arról is beszélt: aki beáll a Botka László által meghirdetett új irányvonal mögé, azzal meg fognak tudni egyezni. „Aki velünk meg akar egyezni, meg elfogadja azt az irányvonalat, melyet többek között Miskolcon meghirdetett Botka László, azzal meg fogunk tudni egyezni. Függetlenül attól, hogy egy új pártot csinál, az, hogy ennek most mennyire kormányváltó hatása van, azon én is gondolkodnék, de mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy milyen országban akar élni. Mi olyan országban akarunk élni, ahol nem Orbán Viktor a miniszterelnök. Ehhez mindent megteszünk, nyilván elsősorban magunk erejéből, de aki új pártot alakít, és vele akar szembe menni, azt meg szívesen látjuk” – emelte ki.

Tekintse meg a teljes beszélgetést Gőgös Zoltánnal:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!