2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Az isztambuli egyezmény ratifikálását követelték

2017. május 28., vasárnap 19:55, frissítve: vasárnap 19:59

Az isztambuli egyezmény ratifikálását követelték a családon belüli erőszak ellen és az áldozatok emlékéért tartott demonstráción. Magyarországon minden héten két nő hal meg bántalmazás miatt, ami csökkenhetne, ha az egyezmény Magyarországon is hatályba lépne. A demonstrációt az az édesanya szervezte, akinek gyerekét apja ledobta az emeletről.

„Amikor kiértem az udvarra, akkor már láttam, hogy nem él a kicsim” – Seres Barbara szeme láttára dobta le hat hónapos kisfiát a negyedikről az apa két évvel ezelőtt. A férfi korábban is fenyegetőzött hasonlóval, amiért felfüggesztett börtönt kapott. A nőt is rendszeresen bántalmazta. Az addigra külön volt párjától és gyerekétől azonban nem tiltották el a férfit. A tragédia is egy láthatáson történt. Mikor a nő egyértelművé tette, hogy kapcsolatuknak vége, a férfi felkapta gyerekét, ledobta a negyedikről, majd utánaugrott. Mindketten meghaltak.

Nem fogtam fel, és anyukám még hallotta is, hogy hangosan megkérdeztem magamtól, hogy ezt jól láttam? Kb. egy két méterre voltam tőlük ekkor.

Seres Barbara a tragédia előtt többször is a hatóságok segítségét kérte, hiába. Hogy mással ne történhessen hasonló, mozgalmat indított, és minden évben tüntetést szervez a családon belüli erőszak ellen.

„Azt látom, hogy nemhogy bővült volna az eszköztár arra, hogy a bántalmazókat megfékezzék, illetve hogy megvédjék a bántalmazottakat, hanem az áldozathibáztatás, az nagyon trendi, ha lehet így fogalmazni. És ahelyett hogy kezelnék a problémát, a tüneti megoldás az, hogy elveszik az anyától a gyermekét” – mondta az Angyalhír Mozgalom alapítója.

Az idei tüntetésen az isztambuli egyezmény ratifikálását követelték. „Az isztambuli egyezmény, az egy elég egyértelmű menetrendet jelöl ki ahhoz, hogy jól kezeljék a családon belüli erőszakot, a párkapcsolati erőszakot az országok, és természetesen tartalmaz előírásokat a hatóságok részére, tartalmaz előírásokat a képzésre vonatkozólag” – jegyezte meg a NANE Egyesület munkatársa, Wirth Judit.

Az egyezményről az elmúlt hetekben több kormánypárti politikus is azt állította, valójában csak a genderpolitikának kedvezne.

„Nyilván ez egy nagyon ócska kifogás, az isztambuli egyezmény ratifikációjának a meggátolása, a megvétózása, az pontosan azt eredményezi, hogy továbbra is minden héten egy-két nő meg fog halni. Az isztambuli egyezmény életeket tud menteni” – vélte a Patent Egyesület munkatársa, Spronz Júlia.

A tüntetők végül a Szent István-bazilikától skandálva vonultak a Városligetig.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!