Szeptemberben rendezték meg az EuroSkills versenyt,melyen 26 ország diákjai mérték össze tudásukat, 6 szakmaterületen. Takács Zoltán már nem először vesz részt ilyen versenyen, tavaly Abu Dhabiban a világbajnokságon kiválósági érmet szerzett csapata. Az idei Euroskills versenyen társaival mechatronika területen, gyártástechnológia szakágban indultak és aranyérmet szereztek.
Igazából az első hely tényleg szerintem egy hajszálon múlott, a rendszert optimalizáltuk és az számított, hogy mennyi idő alatt megy végig öt munkadarab és igazából ez volt az az utolsó feladat amin eldőlt a verseny
– mondta el Takács Zoltán, aki szakmai tapasztalatát itthon szeretné majd hasznosítani, a Műszaki Egyetem befejezése után. A fiatalokat Áder János köztársasági elnök tiszteletebéden köszöntötte, példaként a Kner nyomda történetét idézte fel.
Örömmel végzett munka, tehetség, szorgalom, elszántság, megbízhatóság, pontosság, lelemény, szolgálatkészség és persze alázat. Ezek a tulajdonságok mára sem veszítettek semmit értékeikből. Kedves fiatalok, akik sikerrel képviselték az Euroskills idei budapesti versenyén, már ismerik ezt az értékrendet, A jövőben is maradjon ez a mércéjük. És akkor az újabb sikerek sem maradhatnak el
– mondta Áder János. A következő Euroskills megmérettetést 2020-ban, Grazban tartják.