2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Az EU vizsgálná Orbán kisvasútját, a Fidesz elodázná az eljárást

2017. szeptember 6., szerda 13:22, frissítve: szerda 17:57

Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága a hónap végén Magyarországra látogat, hogy az uniós források elköltését vizsgálja. Megnézik a felcsúti kisvasutat is – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán Ujhelyi István. Az MSZP-s EP-képviselő azt írta, Deutsch Tamás megpróbálta elérni, hogy az uniós vizsgálóbizottság csak a választás után kutakodjon Magyarországon.

A 24.hu tudósítása szerint a bizottság elnöke, Ingeborg Grässle egy olyan levelet is bemutatott az ülésen, amelyet Lázár János írt. Ebben egyebek között az áll, hogy a kancelláriaminiszter felháborítónak tartja és elutasítja, hogy „a több ezer társfinanszírozásból történetesen azt a projektet vizsgálják, amelyet a magyar miniszterelnök szülőfalujában valósítottak meg”. A miniszter azt is hozzátette, hogy a korábbi, szocialista kormányok által indított projekteket nem vizsgálták meg.

„Nem hagyjuk, hogy magyar kormány döntse el, mit nézzünk meg” – jelentette ki a vizsgálóbizottság elnöke. Grässle elutasította a vádat, hogy politikai döntés született, majd leszögezte, a testület olyan projekteket vizsgál, amelyekkel probléma van.

Deutsch Tamás is jelen volt az ülésen, ő is a politikai vonalra próbált ráerősíteni, s az ülésen megjegyezte, hogy a bizottság az MSZP-s kormányok alatt egyszer sem látogatott Magyarországra. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon fél év múlva választás lesz, és az uniós vizsgálat befolyásolhatja a közhangulatot – ezt szerinte más tagállamokban figyelembe vette a testület.

Úgy fogalmazott, Lázár János csupán arra utalt, hogy „a sok ezer kis projekt egyike egy turisztikai célú beruházás, aminek az egyik állomása az a falu, ahol egyébként születésétől kisiskolás koráig a miniszterelnök élt. Ez a bűne ennek a szerencsétlen kis falunak.” A fideszes EP-képviselő szerint a vádaskodásokon túl semmilyen tény nincs a bizottság kezében.

Minderre a testület elnöke újból elmondta, hogy nincsenek politikai szándékaik, csupán a munkájukat végzik, és az adófizetőknek tartoznak elszámolással. A választás közelsége kapcsán annyit mondott, „ennyire fontosak azért nem vagyunk”.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!