2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Az EU-nak is szemet szúrt a csatornázási mutyi

2017. szeptember 17., vasárnap 17:26, frissítve: vasárnap 17:45

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is vizsgálta a több száz milliárd forintos csatornázási programot. Ezt az egyik érintett település polgármesterétől tudtuk meg. Az uniós támogatást keretmegállapodásos közbeszerzéssel osztja el a kormány a hozzá közelálló üzletemberek vállalkozásai között. Az egyes beruházásokért a kiválasztott cégek versenghetnek csak, új szereplők nem tűnhetnek fel menet közben a piacon.

Egyelőre nem kell gödröket kerülgetni Csanádapácán. A dél-békési községben előjelei vannak csak a csatornázásnak. A közbeszerzést a fejlesztési minisztérium illetékes cége írta ki. A nyertes egy kormányközeli építőipari vállalkozás lett. A kft. 200 millió forinttal kért többet a becsült költségnél, a szerződést július végén írták alá. A számlát uniós támogatásból állja a kormányzat.

„Így hallottuk, hogy szeptemberben kezdődnek a munkálatok, nem tudom, milyen projekt keretén belül, itt a környező egy-két település meg Apáca, azóta csend van, pedig várjuk egy páran, mert úgy néz ki, hogy lenne egy kis munka, hát, eddig nem tudunk semmit” – mondta az egyik helyi lakos.

Egy környező település Lökösháza, ahol szintén a méregetésnél tartanak, a csövek fektetése várat magára. A Heves megyei Recsken megfeneklett a csatornázás. A beruházást ugyanaz az állami cég felügyeli, mint Csanádapácán és Lökösházán. A polgármestert e-mailben értesítették, hogy a közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult. Az indoklás elmaradt.

„Nem győzünk folyamatosan magyarázkodni, hogy most ezért késik, most azért késik, volt, ugye, egy OLAF-ellenőrzés is, sorolhatnám, amire fogtuk azt, hogy késik, hogy mondjunk mégis valamit. Jelenleg nem tudjuk, hogy mikor fog megvalósulni” – ismertette Nagy Sándor, Recsk jobbikos polgármestere. A községben néhány utcát csatornáztak volna, a határidő december 31-e lett volna.

Nem Recsk az egyetlen község, ahol csúszik a csatornázás. Az érintett települések parlamenti képviselői mégsem panaszkodtak nyilvánosan a kormánypártok évadnyitó frakcióülésén.

„Elképzelhető, ezt nem tudom, de egy frakcióülés erre is alkalmas, hogy az adott terület országgyűlési képviselője beszéljen az érintett miniszterrel, államtitkárral, nem zárom ki, mert tudom, hogy szoktak ilyen egyeztetések lenni, hogy e témában is az érintett képviselők beszéltek az érintett kormánytaggal” – nyilatkozta az ügy kapcsán Halász János Fidesz-szóvivő.

A Zoom.hu augusztusban arról cikkezett, hogy a csatornázási programban az Európai Bizottság ellenőrei súlyos szabálytalanságokat tártak fel. Az internetes portál szerint Brüsszel tízmilliárdokat tarthat vissza a támogatási keretből.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!