2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Az ellenzéki képviselő Magyarországon is bevezetné az interrail programot

  • Az ellenzéki képviselő Magyarországon is bevezetné az interrail programot

Magyarországon is bevezetné az uniós úgynevezett interrail programot a szocialisták EP-képviselője. Ez arról szól, hogy 18 éves fiatalok kapnak ingyen vonatbérletet azért, hogy megismerhessék Európát. Az Európai Parlament kezdeményezésére indított programban tavaly 14500 fiatal vett részt. Ujhelyi István szerint többször kezdeményezte egy hasonló hazai program elindítását, de a kormány ebben nem volt partner.

„Ha minden magyar 18 éves fiatalnak, mindenkinek az adott évben ingyenes bérletet adnánk, hogy megismerje Európa kultúráját, hogy megismerjen más 18 éves fiatalokat, spanyolokat, franciákat, belgákat, ez évente 9 milliárd forintjába kerülne a magyar költségvetésnek, kevesebb, mint egyötödébe annak az összegnek, amit a kormány propagandacélokra elköltött a tavalyi évben” – mondta az ellenzéki képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!