2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Az ellenzéket is meggyőzték a titkosszolgálatok

2016. augusztus 30., kedd 19:04, frissítve: kedd 19:59

Az ellenzéket is meggyőzték az újabb bevándorlási hullám veszélyéről a titkosszolgálatok vezetői. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülése után valamennyi párt képviselője úgy nyilatkozott, hogy fokozódhat a migráció, ha a törökök nem kapnak vízummentességet az Európai Uniótól. A kormány receptjében, azaz a déli határzár megerősítésében már nincs ekkora egyetértés. Az új kerítés tervei már készülnek – osztotta meg a hírt a Belügyminisztérium a kormánypárti Magyar Időkkel.

Zárt ajtók mögött hallgatta meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ leendő vezetőjét. Takács Tibor az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese volt eddig. „A bizottság a meghallgatás során döntést hozott, és döntésének eredményeképpen Takács Tibor főigazgató-jelöltet egyhangúlag támogatta” – közölte a bizottsági ülés szünetében Kontrát Károly. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójával közösen tartott sajtótájékoztatót.

Bakondi György megerősítette, hogy a magyar–szerb határon egy harmadik kerítést is felhúznak. A határzár bővítését személyesen Orbán Viktor kormányfő jelentette be szokásos rádióinterjújában még múlt pénteken. A kormány arra számít, hogy a törökök nem kapják meg végül az Európai Uniótól az ígért vízummentességet. „Ha belátható időn belül nem kerül sor a török vízumkönnyítésekre, akkor a maguk részéről fölmondják azt a megállapodást, amelyet az unióval kötöttek. Ennek az lehet a következménye, hogy a jelenleg Törökországban tartózkodó több mint hárommillió migráns  jelentős része esetleg ugyanazon az útvonalon, amelyen tavaly másfél millió migráns érkezett Európába, útnak indulhat. Egyéb konkrét információjuk, amelyet most a médiával megoszthatnék, a titkosszolgálatoknak sincs” – fogalmazott Bakondi György kedden.

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint kerítésekkel nem fékezhető meg a tömeges migráció. „Nem lehet önmagában tereptárgyakkal és műszaki megoldásokkal a határt biztosítani, egy erős olyan Európára van szükség, amely hatékonyan együttműködve képes megvédeni a schengeni határt. Közös döntéshozatalra van szükség, nem mellébeszélésre, mint amit a kormány folytat, és amit Brüsszelben is tesznek, hanem azonnali intézkedésekre, jól kiképzett határőrvédelmet biztosító rendőrségi állományra” – jelentette ki Molnár Zsolt.

Az LMP osztja a szocialisták álláspontját. „A tény, hogy meg kell erősíteni a rendszert, azt bizonyítja, hogy a kerítés önmagában nem megoldás. Egy olyan határvédelemre van szükség, amely képes egész Európának a biztonságát garantálni, illetve továbbra is úgy vélem, a problémát ott kell kezelni, ahol az létrejön, és azokban az országokban, ahol válsághelyzet van, és ahonnan a migráns emberek útnak indulnak – ott kell olyan helyzetet teremteni, hogy ezek az emberek ne induljanak el” – közölte Szél Bernadett, az ökopárt társelnöke.

A Jobbiknak tetszik az új kerítés ötlete, a párt szakpolitikusa, Mirkóczki Ádám azt mondta, hogy a titkosszolgálati előrejelzések alapján az illegális bevándorlás nőhet. „A fizikai vagy műszaki határzár vagy kerítés, ki hogy nevezi, megerősítése indokolt lehet. Sok nyitott kérdés van, és sok mindent meg kell vitatni, de én nem hiszem, hogy a Jobbik, ahogy korábban, úgy a jövőben is a gátja lenne annak, hogy az ország területét vagy a magyar állampolgárok biztonságát védjük” – hangsúlyozta a politikus.

Hírszerzési jelentésekre hivatkozva a bizottság fideszes alelnöke arról beszélt, hogy az Iszlám Állam taktikát vált. Németh Szilárd szerint a Közel-Keleten meggyengített muszlim terrorszervezet harcosai Európa felé vették az irányt a migránsok közé vegyülve.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!