2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Az ellenzék csak a győri botrányt hangsúlyozza

Erről Volner János független országgyűlési képviselő beszélt. Tuzson Bence Közszolgálatért Felelős Államtitkár napirend előtti felszólalásában a DK Borkai üggyel kapcsolatos vádjaira reagálva pedig azt mondta, a kispesti botrány is azt mutatja, hogy a szocialisták nem változtak ma sem, ugyanolyan korrupt párt mint voltak.

  • Az ellenzék csak a győri botrányt hangsúlyozza

A győri polgármesterhez köthető városi ügyek kivizsgálását kezdeményezi a DK, miközben a baloldalhoz köthető kispesti korrupciógyanús botrányt nem vizsgálnák. Az ellenzéki párt annak ellenére is hallgatott az ügyben, hogy a helyi MSZP-s képviselő Lackner Csaba konkrétan arról beszélt egy felvételen, hogy Gajda Péter szocialista polgármesternek is osztottak vissza közpénzt.

Míg a győri polgármesterről készült botrányos felvétel hitelességét nem kérdőjelezte meg a DK szóvivője és azonnal felismerte rajta Borkai Zsoltot, addig a szocialista Lacknerről készült fotók összehasonlítását sem vállalta Gréczy Zsolt.

Az MSZP szerint a kispesti korrupciós botránnyal kapcsolatban csak annyit tehetnek, hogy felszólítják Lakner Csabát adja vissza önkormányzati képviselői mandátumát - mondta a párt a frakcióvezető-helyettese.

Kocsis Cake Olívió a Párbeszéd országgyűlési képviselője a kispesti felvétel kapcsán arról beszélt, nem tudják valódi-e a videó, miközben Borkai Zsolt ügyében határozott álláspontot képviselnek. A párt szerint azonban Lacknernek is távoznia kell a közéletből, ha beigazolódnak a vádak.

A Jobbik szerint mindkét eset súlyos, ennek ellenére Z. Kárpát Dániel a párt alelnöke csak a győri botrányt hangsúlyozta sajtótájékoztatóján.

Kettős mércét alkalmaz a baloldal Volner János szerint. A független képviselő azt mondta, Győr vezetését pornóvideóval szerezné meg a baloldal, miközben Kispesten sokkal súlyosabb vádak merültek fel.

Az MSZP a történelem legkorruptabb, saját polgáraira lövető pártja, ezért nincs joga erkölcsileg kioktatni senkit- így reagált a Közszolgálatért Felelős Államtitkár napirend előtti felszólalásában a DK Borkai üggyel kapcsolatos vádjaira.

Tuzson Bence hozzátette, a kispesti botrány is azt mutatja, hogy a szocialisták nem változtak ma sem, ugyan olyan korrupt párt mint voltak.

Hír TV 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!