2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Átrajzolná Budapest térképét a fideszes polgármester

2016. szeptember 28., szerda 21:25

Településrészeket csatolna az agglomerációtól Budapesthez Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

A politikus Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: az érintett agglomerációs településeken intézményi fejlesztések maradnak el, így az ott élők fővárosi iskolákat, egészségügyi intézményeket kénytelenek használni, amelyeknek működése a kerületek költségvetését terhelik.

„Kezelhetők volnának, hogyha az agglomerációs települések úgy állnának hozzá a Budapest-problémához, ahogy egyébként szerintem hozzá kellene állni. De eleve ledobják magukról a problémát. Tehát akkor, amikor én azt mondtam, hogy oktatás finanszírozásban pluszkiadás van – oké, hogy most már elkerül az önkormányzatoktól ennek a finanszírozásnak a kérdése –, akkor egyszerűen nem voltak hajlandók ezzel a kérdéssel foglalkozni. Amikor azt mondtam, hogy a közlekedés fejlesztésben ők is vegyenek részt, mert nem csak a mi problémánk, hanem az ő problémájuk is, akkor is egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Úgy gondolom, hogy sokkal inkább be kell avatkozni ebbe a kérdésbe” – jelentette ki Bús Balázs.

Tekintse meg a teljes interjút:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!