2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Átadták az M3-as autópálya új szakaszát

Befejeződött az M3-as sztráda Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti második szakaszának építése. A 11,9 kilométer hosszú szakasz 15,5 milliárd forintba került. Az autópálya építése nem áll meg itt, egy kormánydöntés értelmében az ukrán határig tartó szakasz előkészítése már folyamatban van – mondta az átadáson Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

A Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakasz építését a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. két részre osztotta. A Nyíregyháza és 49-es számú főút közötti sztrádát már 2013 januárjától használhatják a közlekedők, a 49-es út és Vásárosnamény közötti szakasz építése a napokban fejeződött be. „11,9 kilométeres utat építettünk kétszer két sávos kialakítással, 130 kilométer per órás tervezési sebességgel. Ennek segítségével Vásárosnaményt be tudtuk kötni az európai gyorsforgalmi hálózatba, valamint részben sikerült tehermentesíteni a balesetveszélyes és elhasználódott 41-es főutat, az ottani forgalom egy része már az autópályán fog bonyolódni” – mondta Loppert Dániel, a NIF Zrt., kommunikációs vezetője.

Vásárosnamény polgármestere úgy véli, azzal, hogy a beregi térség is bekapcsolódott az ország vérkeringésébe, megjelennek a befektetők, amelyek hozzájárulnak a térség fellendüléséhez. „Vásárosnamény gazdasági fellendülést vár ettől az autópálya-szakasz átadástól, hiszen ezáltal közvetlenül bekapcsolódunk a magyarországi és az európai gyorsforgalmi úthálózatba. Eddig a gyárak, üzemek tervezői, akik azon gondolkodtak, hogy eljönnek Vásárosnaményba, azt kérdezték: van-e autópálya. És lám, most már van autópálya” – mondta Filep Sándor.

A sztráda építése itt nem áll meg, a fejlesztési miniszter tájékoztatása szerint az országhatárig tartó szakasz előkészítése már folyamatban van. „A magyar kormány döntött abban, hogy az elkövetkező ciklusban minden autópályának el kell érnie a hozzá legközelebbi határt. Értelemszerűen így két irányba is tervezzük ennek az autópályának a folytatását. Egy irányba Beregsurány felé, Beregszász irányába – mint autópálya –, de az új kormány első döntése az volt, hogy Záhonyig, illetve Csapig kétszer két sávos gyorsforgalmi úttal is elérjük az ottani határt is” – mondta Seszták Miklós.

A sztrádaszakasz az ünnepélyes átadás után azonnal megnyílt a forgalom előtt. Míg másfél évtizede több mint négy óra alatt juthattak el az autósok Vásárosnaményról a fővárosba, addig a folyamatos autópálya-építéseknek köszönhetően az utazási idő mára másfél órával csökkent.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!