2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

ÁSZ: a Momentum és Párbeszéd sincs tisztába a törvényi előírásokkal

A Momentum és a Párbeszéd politikusai nincsenek tisztában a törvényi előírásokkal – nyilatkozta az Állami Számvevőszék kommunikációs igazgatója. Mindkét ellenzéki párt kifogásolta ugyanis, hogy az ÁSZ költségvetési csalás gyanúja miatt felfüggesztette állami támogatásukat.

  • ÁSZ: a Momentum és Párbeszéd sincs tisztába a törvényi előírásokkal

A Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezte az Állami Számvevőszék még szerdán és közölték, hogy az ügyészséghez továbbítják a két párt kampányfinanszírozásának vizsgálatánál feltárt tényeket, körülményeket. Az ÁSZ közleménye szerint a két párt kampányelszámolása szabálytalan volt, a közpénzek és egyéb források felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható és nem készültek el határidőre. A számvevőszék jelentésében arra is rámutatott, hogy a pártok egyike sem igazolta a kampányban felhasznált pénzek szabályos felhasználását.

A Párbeszéd azt állítja, hogy eljuttatta az Állami Számvevőszékhez a kampányköltéseit igazoló dokumentumokat, és kéri a szervezetet, hogy vizsgálja meg azokat.

„Nem lehetett lefolytatni ezt a vizsgálatot, hiszen nem volt mit vizsgálniuk ebben az értelemben, hogyha ők azt nyilatkozzák, hogy nem tudták lefolytatni. Mi átadtuk december 10-én az összes dokumentumot” – mondta Kocsis-Cake Olivio, a párt képviselője.

A politikus közölte: az állami támogatás nélkül nehezen tudnának kampányolni, ezért létrehoztak egy internetes oldalt, ahova támogatásokat várnak.

Nem sokkal később a Momentum is sajtótájékoztatót tartott az ÁSZ épülete előtt. Hajnal Miklós itt arról beszélt, hogy a párt mindvégig együttműködő volt, személyesen és e-mailben is eljuttatták elszámolásukat. Azt azonban a párt szóvivője híradónk kérdésére elismerte, beszámolójukat tavaly nyáron technikai okok miatt nem tették közzé időben a Magyar Közlönyben.

„A Momentum éppen tisztújításon ment keresztül, június 10-én választottuk meg az elnökségünket, ezután az elnökség a beszámolót azonnal közzé tette a Magyar Közlönyben a beszámolót, ez technikai okokból ez kicsit később jelent meg” – mondta.

A momentumos politikus azt hangoztatta: nem érti, miért vádolja őket az ÁSZ törvénytelenséggel és tisztességtelenséggel.

Az ÁSZ kommunikációs igazgatója még a sajtótájékoztató előtt kijött az épületből, és meghallgatta Hajnal mondandóját. Horváth Bálint azt is mondta, úgy látják a Momentum és a Párbeszéd képviselői alapvetően nincsenek tisztában a törvényi előírással, mindkét párt törvénysértést követett el azzal, hogy időben nem nyújtották be a kampányelszámolásukat és a bejelentett székhelyükön nem voltak elérhetőek.

„Nálam van egy tértivevény, egy boríték, amit a Momentum többszöri értesítés ellenére sem vett föl, úgynevezett nem kereste jelzéssel érkezett vissza az Állami Számvevőszékhez. Ezt többször megpróbálják ilyenkor kézbesíteni, tehát a Momentum nem gondoskodott arról, hogy – ez ugye a második törvénysértés már – a bíróságban szereplő székhelyen folyamatosan elérhető legyen” – mondta Horváth Bálint.

A kommunikációs igazgató azt is elmondta: a következőkben a két pártnak dokumentumokkal kell igazolniuk az ÁSZ felé azt, hogy megteremtették a vonatkozó törvénynek megfelelő gazdálkodás feltételeit. Amennyiben ennek megnyugtató módon eleget tesznek, az ÁSZ visszavonja a költségvetési támogatás felfüggesztésére vonatkozó intézkedését.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!