2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Áron alul vettek üdülőt a jegybank alapítványai

2015. november 10., kedd 21:32, frissítve: kedd 21:32

Áron alul jutottak hozzá a jegybanki alapítványok legújabb szerzeményükhöz – árulták el közleményükben. A MÁV egykori balatoni gyermeküdülőjét az igazságügyi értékbecslő többre tartotta, mint amennyiért a Nemzeti Bank megvette. Az ingatlan a Magyar Vezetéstudományi Iskolának ad majd otthont.

Örökpanorámás villát vett a budai Vár kapujában tavaly a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak egyike 3, 4 milliárd forintért. Azóta is üresen áll, a tervek szerint könyvtár és rendezvényközpont lesz majd egyszer a patinás épületből, amelyet Ybl Miklós tervezett a dualizmus korában a későbbi miniszterelnöknek, Lónyay Menyhértnek. De zárva van a régi budai városháza is a Mátyás-templommal szemben, ma már ez is az MNB-é.

Egy másik épület is a jegybank alapítványaié, a nemrégiben felújított Várkert Bazár szomszédságában, a Döbrentei utcában. Október óta itt található a jegybanki alapítványok doktori képzésének központja.

„A Geopolitikai Doktori Program célja, hogy multidiszciplináris megközelítéssel adjon válaszokat a XXI. század nemzetközi, geopolitikai kihívásaira, Kelet-Közép-Európa szemszögéből” – ez a mondat az egyik jegybanki alapítvány honlapján lelhető fel. A doktori program költségeit az MNB egy újabb ingatlan hasznosításából fedezi, a Kasselik Ház Budapest belvárosában áll, a Vörösmarty téren. 7 milliárdot fizetett érte a jegybank.

„Közpénzből közösségi vagyont építsünk a közjó szolgálatában” – mondta Matolcsy György jegybankelnök múlt héten a parlamentben, amikor az Országgyűlés a jegybank gazdálkodásáról szóló jelentéseket tárgyalta.

Ma már a közjót szolgálja a MÁV egykori balatoni gyermeküdülője is, amely a jövőben a Magyar Vezetéstudományi Iskola otthona lesz. Az ingatlan ma még Balatonkeneséhez tartozik, de a jövőben Balatonakarattyához kerülhet, amely levált Keneséről.

„Balatonakarattyával a vagyonmegosztás még nem született meg, így gyakorlatilag Balatonkenese a telekkönyvben a tulajdoni lapon bejegyzett tulajdonosa a parti résznek, maga az üdülő pedig a MÁV-é, tehát a tulajdonosnak a MÁV-tól kellett megvásárolnia ezt az ingatlant” – mondta a Hír TV-nek Tömör István, Balatonkenese polgármestere.

Balatonakarattyán Matolcsy György felesége a polgármester.

Az egyik baloldali kis párt szerint a jegybank szórja a pénzt. „A Magyar Nemzeti Banknak nem ez a dolga, a Magyar Nemzeti Bank a forint árfolyamának az őrzésére jött létre és a bankrendszer felügyeletére és támogatására, úgyhogy Matolcsy György álljon le a folyamatos közpénzpocsékolással, és a nagy ívű önmegvalósítási terveit ne a jegybank keretében próbálja meg beteljesíteni” – mondta Tordai Bence, a PM szóvivője.

Az egykori gyermeküdülő eladásáról a MÁV nem nyilatkozott, a vasúttársaság azt írta egy közleményben, hogy minden olyan ingatlant elad vagy lebont, amely nem kötődik közvetlenül a cég tevékenységéhez. A balatoni ingatlanhoz egyébként áron alul jutottak hozzá a jegybank alapítványai, az igazságügyi értékbecslés többre értékelte a területet, mint amennyit a Nemzeti Bank fizetett érte. A vételár 890 millió forint volt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!