Alternatív kerekasztalt alapíthatnak a pedagógusok
2016. február 15., hétfő 10:45, frissítve: hétfő 20:42
Erről a keddi Civil Közoktatási Platform ülésén tárgyalhatnak. A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója Reggeli járat című műsorunkban úgy fogalmazott: a kormány köznevelési kerekasztalának az volt a célja, hogy leszereljék a tüntető pedagógusokat. Pukli István szerint az esetleges sztrájk feltételeiről is egyeztetnek majd.
„Meg kell állapodni majd – gondolom én – arról, hogy mi az elégséges szolgáltatás. Gondolom, hogy a gyerekeknek az iskolában kell lenniük abban az esetben, hogyha sztrájk lesz. Nem szeretnék előre menni, mert többféle forgatókönyv van, olyan is, hogy diáksztrájk, olyan is, hogy pedagógussztrájk, a denveri ötletet sem tartom teljesen elvetendőnek, hogy egész egyszerűen elmegyünk mindannyian betegállományba, vagy azt sem tartom rossz ötletnek, hogy érettségi idején lehetne valami olyat tenni, amivel térdre lehet kényszeríteni az ellenfelet” – fogalmazott Pukli István.
Tekintse meg a Pukli Istvánnal készült teljes interjút: