2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Almabőség: rekord az idei termés

Idén a tízéves átlagnál mintegy 25 százalékkal magasabb, 730 ezer tonna almatermés várható, ennek 25-30 százaléka étkezési, 70-75 százaléka ipari alma – hangzott el az almafogyasztás népszerűsítését elindító kampányrendezvényen.

  • Almabőség: rekord az idei termés

Az agrárminiszter szerint  kormányzat célja, hogy az egészséges életmódot támogassa, így kiállnak a most elinduló kampány mellett. Egy ember átlagosan 15 kiló almát eszik meg évente. Harminc évvel ezelőtt az éves átlag 30 kiló volt. Szakemberek szerint nagy szükség van a gyümölcs népszerűsítésére, ezért őszi fogyasztásösztönző kampány indul.

„Az Agrármarketing Centrum célja, hogy a következő hetekben a legtöbb almatermesztő megyében meg tudjon jelenni úgy, hogy olyan rendezvényeket tudjunk rendezni, hogy megmutassuk azt, hogy az almafogyasztásnak Magyarországon milyen kultúrája van és ezekre a rendezvényekre rá tudjanak a helyi kistermelők is csatlakozni” – mondta el Ondré Péter ügyvezető igazgató, az Agrármarketing Centrum vezetője.

A tavalyi almatermés silányabb volt a szokásosnál, mivel a termés sok helyen elfagyott. Az Európai Unióban több, mint 2 millió tonnával kevesebb termett, mint az átlag. Idén már kedvezőbb volt a nyári klíma a gyümölcsnek, mondja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A tízéves átlagnál mintegy 25 százalékkal több a termés.

„A 11, 4 millió tonnás átlaghoz képest 12, 6 millió tonna termett az Európai Unió egészében. Itt ki kell emelni a 4 és félmillió tonnás lengyel, a 2,2 millió tonnás olasz, a másfél millió tonnás francia termést, ugyanakkor Magyarországon is az átlagosnál jóval magasabb, mintegy 720 ezer tonna almatermés várható” – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Az agrárminiszter hozzátette: a kormányzat célja, hogy az egészséges életmódot támogassa, így kiállnak a kampány mellett.

„Ezért is támogatjuk azokat a programokat, mint iskolagyümölcs, és lehetne sorolni azokat a programokat, amelyek intézményesített formában rendelkezésre állnak, és hadd áruljam el önöknek, hogy az iskolagyümölcs programban is az alma a legnépszerűbb gyümölcsünk, abból fogy a legtöbb” – mondta Nagy István.

Magyarország az 1960-as években almanagyhatalom volt több, mint 20 éven keresztül. Jelenleg 24 ezer hektáron terem alma az országban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!