2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Aláírást gyűjtenek a szabad tankönyvválasztásért

2017. január 10., kedd 21:45

Szabad tankönyvválasztást követel a Történelemtanárok Egylete.

Szerintük az új szabályok miatt kötelező atlaszok nem megfelelőek, mivel helységnévmutatót és kronológiát sem tartalmaznak. Az egylet hétfőn indított aláírásgyűjtéséhez már több mint ezren csatlakoztak. A kezdeményezés célja, hogy megakadályozzák a tankönyvpiac beszűkülését. A szabályok szerint minden tantárgy esetében, évfolyamonként csak kétféle könyv közül lehet választani.

„A másik probléma az, hogy nem lehet új könyveket behozni a tankönyvpiacra. Tehát például azok a könyvek, amelyeket korábban már átdolgoztak az új kerettanterv alapján, tehát megfelelnének az elvárásoknak, azok sem kaphatnak a jogszabályok szerint engedélyt. Ezzel lényegében mindenfajta tankönyvfejlesztést teljesen kizárunk, ezzel természetesen csökkentjük a diákoknak és a tanároknak a szabad választását. Miközben pedig a köznevelési törvény kimondja azt, hogy a tanárnak és szülőnek a joga, hogy megválassza azt a taneszközt, amit az adott diákcsoportra a legalkalmasabbnak tart” – mondta el Repárszky Ildikó tankönyvszakértő.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!