2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Alacsonyak a tanári bérek, és kevés a diplomás

2015. november 24., kedd 18:47

Alacsonyak a tanári bérek, és kevés a diplomás, ugyanakkor az óvodába járók aránya átlag feletti – derül ki az OECD magyar oktatásról szóló jelentéséből. A köznevelési államtitkár emlékeztetett rá, hogy a felmérésben még nem szerepel a pedagógusbér-emelés hatása. Czunyiné Bertalan Judit a Hír TV kérdésére megerősítette, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megkapta a kormánytól a pluszforrást, amelyből kifizethetik az óraadók díját és a költségtérítéseket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában mutatta be az oktatásról szóló jelentését az OECD. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet adatai alapján Magyarországon csak minden ötödik ember szerez diplomát, miközben az OECD-országok és az EU-tagállamok átlaga 36 százalék. Az unió ezt 40 százalékra emelné. A magyar kormány ennél szerényebb célt tűzött ki.

„Hosszú távon mi azt határoztuk meg, hogy nagyjából a magyar munkaképes lakosságnak, a magyar társadalom egyharmadának a mostani tudásállapotunk szerint kell diplomával rendelkeznie. Ma ez az arány 22 százalék a 18 és 65 év közöttiekre vonatkoztatva, a teljes társadalomra, azt hiszem, 18 százalék. Tehát az látható, hogy van még mit tennünk” – mondta Palkovics László felsőoktatási államtitkár.

A jelentés kitér arra, hogy a tanári bérek is elmaradnak az uniós átlagtól. „Még nem látszódnak az európai, illetve az OECD-összehasonlításban a pedagógusbér-emelés eredményei. A rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógusbér-emelés indult el, ami azóta is folyamatos és 2017 végéig folyamatos lesz” – mondta Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár.

A köznevelési államtitkár pozitívumnak nevezte azt is, hogy az iskolák állami fenntartásba kerültek. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felhalmozódott tartozásaira két hete adott a kormány 27 milliárd forintot, de csak októberben újabb 3 milliárddal hízott az adósság. Czunyiné Bertalan Judit megerősítette, hogy már elutalták az óraadó tanárok bérét és a munkába járás költségtérítését a Kliknek.

„A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ számára a működés és a működtetés biztonsága prioritást jelent. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megkapta a pénzt, ezért ezeknek a teljesítése folyamatban van. és nyilván az a célunk, hogy minél inkább és minél zökkenőmentesebben tudjon az iskolai munka folyni” – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit.

Az OECD adatai szerint az oktatásra fordított kiadások alacsonyak: hazánk csak a GDP alig 4 százalékát fordítja oktatásra, miközben az OECD-átlag 5,2 százalék.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!