2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Akár jogellenesen is spórolna az állam az oktatáson

Hír TV

2018. június 27., szerda 19:03, frissítve: szerda 19:25

Spórolásra játszik az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a tantárgyfelosztáshoz kiküldött útmutatóval – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint. A Klik ugyanis a kötelező 22 óránál többel számol – így viszont kevesebb tanárra lehet szükség. A PDSZ úgy véli, a megszorítás miatt az álláshelyek száma mellett az oktatás színvonala is tovább csökkenhet.

Kiküldte az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a tantárgyfelosztási útmutatót a következő tanévre, vagyis azt, hogy hány tanár – milyen óraszámmal taníthat. A PDSZ szerint az oktatási központ ehhez egy értelmezhetetlen képletet alkalmaz.

Továbbá az eddigi heti 22 oktatási óra helyett 24-25 órával számol, és az átlag helyett maximális osztálylétszámot vesz figyelembe. Ha pedig kevés a gyerek, akkor a csökkentené a pedagógusok létszámát.

„Megpróbálják az intézményvezetőket arra sarkallni, hogy egy kifejezetten megszorító jellegű tantárgyfelosztás készüljön” – mondta Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A PDSZ arra figyelmeztet, hogy a tanárok kinevezését tilos egyoldalúan módosítani. „Például megeshet az, hogy közli az igazgató, hogy sajnos nem tudunk kellő számú órát biztosítani a továbbiakban, a kinevezésedet egyoldalúan módosítjuk. Ez a keményebb megoldás. Ez teljesen jogsértő, vagy a másik hogy légy szíves írd alá a kinevezésed módosítását, mert nem tudunk kellő óraszámot biztosítani. Ha nem írod alá, akkor el kell hogy küldjünk. Ez is egy az egyben jogsértő” – hangsúlyozta Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja.

A Tanítanék Mozgalom szerint hasonlóval már próbálkozott az állam, most viszont akár jogellenesen is spórolna az oktatáson.

„Sehol nincs jogszabályi alapja annak, hogy csökkenteni lehetne az órakereteket. Itt pedig ugye kevesebb gyerekszámhoz hozzárendel valami mínusz óraszámot, aminek semmilyen nyomát nem tudjuk a jogszabályokból hogy létezne. Ennek egy oka lehet, hogy kevesebb pénz van már megint az oktatásban, mint amikor a költségvetés tervezése volt, többen mondták is, hogy reálértékben csökken az oktatásra fordított keret” – mondta Pilz Olivér, a szervezet tagja.

A PDSZ kritikájával kapcsolatban kerestük az állami intézményfenntartót, a központ viszont egyelőre nem reagált a kifogásokra.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!