2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Akár 20 évet is kaphat a hajléktalan társát megölő férfi

2016. október 28., péntek 13:13

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat az újpesti hajléktalangyilkosság ügyében.

A Fővárosi Főügyészség szerint a 40 éves támadó tavaly márciusban ittasan verte meg, majd szúrta meg késsel hajléktalan társát. Az áldozatra másnap találtak rá, az életét már nem tudták megmenteni. A vádlott akár 20 év börtönt is kaphat.

„A vád szerint a hajléktalan férfi tavaly márciusban Újpesten, az egyik lakóháznál találkozott a sértettel, aki szintén fedél nélküliként az éjszakákat rendszerint ezen a helyen töltötte. Ezután közösen alkoholt fogyasztottak, eközben vita alakult ki közöttük, emiatt, illetve ennek során a vádlott a vád szerint durván, kegyetlenül bántalmazta a másik férfit, legalább hússzor ököllel, nagy erővel megütötte a fején, majd egy késsel a nyakát megvágta. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét az azonnali, szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg” – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!