2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Agyonverte a 47 éves hajléktalant

Agyonvert egy hajléktalant, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Beismerte tettét a rendőrségi kihallgatáson az a 21 éves fiatalember, aki egy hete agyonvert egy 47 éves hajléktalant Szegeden. Az áldozat a kórházban halt bele súlyos koponyasérüléseibe. A rendőrségnek a tanúkihallgatások segítettek az elkövető azonosításában.

„A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az adatgyűjtésnek és a tanúkihallgatásoknak köszönhetően hamar elfogta, őrizetbe vette a 21 éves férfit, aki a kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy nagyon megbánta a tettét, és nem állt szándékában a hajléktalan férfi életének a kioltása. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a férfivel szemben, de a nyomozás későbbi szakaszát képezi annak megállapítása, hogy a gyanúsított a cselekményével megvalósított-e súlyosabban minősülő bűncselekményt” – nyilatkozta Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A férfit egyelőre nem gyanúsítják emberöléssel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!