2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Agybeültetést javasol a matricázó Holliknak Karácsony

Hír TV

2018. június 13., szerda 09:37, frissítve: szerda 12:19

„Hollik István hajbeültetése sikeres volt. Meg kellene próbálni az agybeültetést is” – így kommentálta Karácsony Gergely a Facebookon, hogy a KDNP-s politikus egy „bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott az Amnesty International irodájának bejáratára (miután az ajtóra egy Amnesty International feliratú papírlapot ragasztott). Becsöngetni már nem mert, pedig a szervezet még kávét is adott volna neki, ha benéz. A jogvédők szóvivője a Klubrádiónak azt mondta: sem ők, sem más civil szervezetek nem támogatják a bevándorlást, hanem különböző eszközökkel segítséget nyújtanak a bajba jutott embereknek.

A matricázás után a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője egy olyan sajtótájékoztatón sorosbérencezte le a civileket, amelyen csak a kormánypárti sajtó vett részt.

Este a korábbi parlamenti képviselő az M1-en is felmondta a leckét, majd közölte: néven akarják nevezni azokat „a többségében Soros György által finanszírozott” szervezeteket, amelyek továbbra is támogatják a migrációt. Tehát Hollik István folytatni fogja a matricázást.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!