2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Áder János: Ne tévesszünk mértéket, amikor klímakatasztrófáról beszélünk

Helyes, hogy Magyarország felelősségét és tennivalóit is vizsgáljuk, amikor a fenyegető klímakatasztrófáról és a megteendő intézkedésekről beszélünk, de ne tévesszünk mértéket - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Áder János: Ne tévesszünk mértéket, amikor klímakatasztrófáról beszélünk

Magyarország ugyanis - folytatta - a világ kibocsátásának 137 ezred részét teszi ki, az Európai Unió kibocsátásának pedig csak 1 százalékát, míg az egész EU a világ kibocsátásának nem egészen 10 százalékát adja.

Az államfőt a jövő héten kezdődő New York-i ENSZ-klímacsúcs kapcsán kérdezték, amelyen Magyarországot képviseli. Ezzel kapcsolatban elmondta: a találkozó politikai vita lesz, ami a szándékok kinyilvánításáról, a tettrekészségről szól majd, megállapodás aláírásáról azonban most nincs szó.

A szén-dioxid-kibocsátás nagyságrendjének érzékeltetésére azt a példát hozta: az Európai Unió 28 országának összes éves kibocsátása 2017-ben annyi volt, amennyit Kína valamivel több mint egy nap alatt a légkörbe bocsátott.

"Tehát amikor arról beszélünk, hogy Magyarországnak különböző intézkedéseket kell tennie a klímavédelem érdekében, akkor helyesen tesszük, hogy erről beszélünk, de jó, hogy ha látjuk, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban a nagy szennyezőkkel", például az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával. A mi felelősségünk azért sokkal kisebb

- fogalmazott.

Áder János az Európai Unió (EU) előtt álló kihívásokról szólva kifejtette: az egyik nagy vita arról szól, vajon 2050-re elérhető-e, hogy az EU, ezen belül Magyarország klímasemleges legyen, vagyis a szén-dioxid-kibocsátás és a szén-dioxid megkötésének aránya egyensúlyban álljon.

Magyarországon az egy főre eső kibocsátás bőven az EU-átlag alatt van, a német kétszerese, az amerikai pedig három és félszerese a magyarnak

- mutatott rá Áder János, aki szerint ez is jól jelzi a felelősség mértékét.

Hangsúlyozta: más uniós országokkal összevetve Magyarország 1990-hez képest pontosan annyival csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását mint Dánia, miközben Ausztria, Spanyolország és Írország növelte a kibocsátását.

Az államfő kiemelte: 2030-ra a magyarországi áramtermelés több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet, amennyiben megépül Paks 2., megtízszereződik a naperőmű-kapacitás, illetve megszűnik a szén alapú energiatermelés. Nem sok ilyen ország lesz 2030-ra a világon - jegyezte meg.

MTI, Hír TV 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!