2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Áder: Ez nem a politikai haszonlesés ideje

Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan - közölte Áder János államfő, miután hétfőn elrendelte a jogszabály kihirdetését.

  • Áder: Ez nem a politikai haszonlesés ideje

A köztársasági elnöki hivatal honlapján olvasható nyilatkozatában az államfő kiemelte: a törvény megfelel az alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható.

A jogszabállyal kapcsolatos hétfői és egy héttel ezelőtti vitáról azt írta: az részben az eddig megtett intézkedésekről, részben a demokráciára leselkedő vélelmezett veszélyről szólt.

Az eddig megtett intézkedéseket senki nem tartotta indokolatlannak vagy a demokráciára nézve veszélyesnek - mutatott rá -, ugyanakkor az ellenzéki képviselők annak ítélték a kormány jövőbeni "korlátlan" felhatalmazását.

Ezért Áder János két kérdést kiemelten vizsgált és megállapította: a kormány felhatalmazása nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér.

Arra a felvetésre, hogy korlátlan-e a kormány felhatalmazása a döntések tartalmát illetően, vagyis "mindent megtehet-e" a kabinet, az államfő azt közölte: nem, a kormány felhatalmazása csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik.

Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad - tette hozzá -, a járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról.

"Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje."

A további vitákhoz Kossuth Lajos 172 évvel ezelőtti - a felirati vita során - megfogalmazott szavait ajánlotta Áder János megfontolásra: ".az országgyűlés politicáját azon magasságra méltóztassanak felemelni, mellyet az idő elénkbe szab. (.) emeljük fel politicánkat a körülmények szinvonalára.".

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!