2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Áder: Nem sokat javult a közbeszéd állapota

2017. október 7., szombat 16:10, frissítve: szombat 16:15

Nem sokat javult a közbeszéd állapota – ezt az államfő mondta a Hír TV-nek. Áder János még májusban beszélt arról a Parlamentben, hogy drámai mértékben romlott a helyzet. A közállapotok romlása miatt most egy petíció is indult, amihez több közéleti személyiség is csatlakozott.

„Én teljesen megértem őket, és nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” – Orbán Viktor elhíresült mondatai az őcsényi panziós esetéről. A férfit halálosan megfenyegették, miután menekülteket akart fogadni. A váci megyéspüspök szerint még az egyházon belül sem egyértelmű a menekültek megítélése.

„Nem beszélünk eleget erről a problémáról, amiről úgy gondolom, hogy a mi nemzedékünknek évekre előre tekintve is visszatérő problémája lesz, sokkal többet kellene erről őszintén, higgadtan, nyitottan beszélni és a fogalmakat tisztázni. Számomra például ennek az őcsényi történetnek a hátterében ott van az a téves fogalom, hogy aki idegen, ez a migráns fogalom is, azt hiszem, hogy nagyon sok félreértésre ad okot, hogy az mind betolakodó, az mind ellenség” – mondta Beer Miklós váci megyéspüspök a Hír TV Neewsroom című műsorában.

Beer Miklós is csatalakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet több közéleti személyiség is támogat. Védjük meg közösen az emberséges társadalom határait! – ezzel a felütéssel indítottak petíciót. Azt szeretnék, elérni, ha az emberek tennének azért, hogy javuljanak a közállapotok.

„Napról napra, meg hétről hétre, meg hónapról hónapra egyre erősebb konfliktusok vannak verbálisan is, és fizikailag is. Szóval persze az őcsényi, az egy ilyen utolsó csepp a pohárban, de hát szerintem mindenki tapasztalja, akárcsak a közösségi oldalakon, hogy verbálisan milyen inzultusok zajlanak, úgyhogy szerintem egyszer csak eljön a pillanat, hogy azt kell mondani: Hahó emberek!” – így Veiszer Alinda, a Hír TV műsorvezetője.

A köztársasági elnök újraválasztását követően a közbeszéd állapotának drámai romlásáról beszélt. Szombaton egy horgászversenyen kérdeztük arról, hogy szerinte mi változott az elmúlt fél évben.

– Mit gondol, május óta javult a közbeszéd állapota?
– Azt, hogy milyen a közbeszéd, azt elmondtam, hogy mit várok el, mit szeretnék – ezt elmondtam a parlamenti beszédemben, ehhez nincs mit hozzátenni. Dolgozzanak abból nyugodtan.
– Elégedett?
– Van még mit javítani, azt gondolom, a szereplőknek. Talán érdemes lenne megfontolni mindazt, amit akkor elmondtam, mindenkinek.

Az emberséges társadalom megőrzéséért indított a petíciót eddig több ezren írták már alá.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!