2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

A zsidó hitközségek nem látnák szívesen a szomszédban a muszlim imaházat

2016. augusztus 31., szerda 17:49

Aggályosnak tartja több zsidó hitközség is a rabbiképző mellé épülő iszlám közösségi helyiséget. A korábban ellenvéleményt megfogalmazó Mazsihisz már nem kommentálja az ügyet, azt mondja, számukra a legfontosabb a közösség biztonsága. A Jótékonysági Béke Alapítvány nem áll a nyilvánosság elé, de egykori imaházát már árulja.

A legnagyobb ingatlanportálon árulja egykori imahelyét a Jótékonysági Béke Alapítvány, 64 millió forintért. A vallási közösség alapítója az a Saleh Tayseer, akit 2004-ben a Budapesti Zsidó Múzeum elleni merényletkísérlettel gyanúsítottak meg, két hónapig előzetesben is tartották. Végül vádat sem emeltek ellene, és kétmillió forintos kártérítést kapott az államtól. Az alapítvány most az Országos Rabbiképzőtől néhány méterre nyitna új imahelyet.

A Magyar Iszlám Közösség szerint eddig sem volt probléma az ehhez hasonló imahelyekkel. „Egy imahely, ahogyan a nevében is benne van, azt a célt szolgálja, hogy ott imádkozzanak. Egy muszlimnak naponta ötször kell imádkoznia, ezt elvégezheti bárhol, de a legjobb egy közösségben” – mondta Kovács Miklós Ahmed, a közösség imámja.

Elsőként a Mazsihisz Rabbitestületének Budapesti Rabbisága tiltakozott az épülő kultúrközpont ellen, a Facebookon. A bejegyzést később eltávolították, és a hírt nem kívánták kommentálni.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint önmagában az imahellyel nincs problémájuk az izraelita közösségeknek, ahogyan az iszlám vallással sincs, azonban a nyugati példák aggasztóak. „Egy olyan központ viszont – aminek látjuk már sajnos a példáit, mintáit Nyugat-Európában és másutt is –, ahol a vallás köntösébe bújtatva gyűlöletre uszítanak, nagyon nagy veszélyt jelent. Magyarországon eddig – én személyesen úgy gondolom – a közösségünk sem tapasztalt muszlim szélsőségesek részről semmifajta inzultust, antiszemitizmust” – nyilatkozta Köves Slomó.

A józsefvárosi önkormányzat szerint az ingatlant egy magánszemély vásárolta meg két évvel ezelőtt egy önkormányzati árverésen 30 millió forintért, azaz 55 ezer forintos négyzetméteráron. Arról, hogy mit terveznek az épületben, csak a sajtóból értesültek.

Kerestük a Jótékonysági Béke Alapítvány alapítóját, azonban egyetlen megadott telefonszámon sem volt elérhető. Így nem tudtuk tőle megkérdezni, hogy pontosan mi a célja a 540 négyzetméteres ingatlannal, ahogyan azt sem hogy szempont volt-e az ingatlan kiválasztásánál a helyszín.

Budapesten jelenleg kilenc-tíz iszlám imahely működik, több közösség fenntartásában.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!