2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A zöld párt arra kérik a kormányt, vegye komolyan Áder János szavait

A nemzeti éghajlatvédelmi stratégia felülvizsgálatát sürgeti az LMP

  • A zöld párt arra kérik a kormányt, vegye komolyan Áder János szavait

Az ellenzéki párt emlékeztet, tavasszal a kormány ugyan benyújtotta az Országgyűlésnek a stratégiát, ám semmi nyoma annak, hogy ezt ősszel tárgyalni is fogják. A zöld párt kifogásolja, hogy a kormány a szénbányák újranyitásával ösztönzi az üvegházhatású gázok kibocsátását, és megnehezíti a megújuló energiaforrások használatát.

Az LMP szerint Áder Jánosnak igaza van abban, hogy korunk legnagyobb kihívása a klímaváltozás, ezért arra kérik a kormányt, hogy vegye komolyan a köztársasági elnök szavait.

„Az Eurostat legutóbbi becslése szerint 2015-től évente a szén-dioxid kibocsátás Magyarországon 5,5 százalékkal nő. Tehát vége annak az időszaknak, hogy Magyarországon csökken a szén-dioxid-kibocsátás. De ez nem elég, a kormány erre még rátesz egy lapáttal, ugyanis azt tervezi, hogy újra szénbányákat nyit Magyarországon. Persze a leginkább kártékonyakkal kezdi, most éppen a lignitbányászattal” – fogalmazott szombati sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!