2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

A versenyképesség-növelő támogatással eddig 155 ezer munkahelyet védett meg a kormány

Eddig több mint 900 magyar vállalat jutott vissza nem térítendő támogatáshoz a kormány munkahelyvédelmi programjában-jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter kiemelte, a versenyképesség növelő támogatási programnak köszönhetően 155 ezer munkahelyet sikerült megvédeni.

  • A versenyképesség-növelő támogatással eddig 155 ezer munkahelyet védett meg a kormány

Magasfeszültségű kábelek készülnek a miskolci Fux Zrt egyik üzemében. A harminc éve működő vállalkozás a koronavírus ideje alatt sem bocsátott el munkavállalót, és mintegy 560 millió forint értékben beruházást is elindított. Ehhez a magyar kormány a versenyképességet növelő támogatási keretből 282 millió forinttal járult hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a magyar gazdaság a magyar emberek munkájától sikeres, a kormány célja pedig, hogy a világjárvány alatt is megvédje a munkahelyeket.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 39 vállalat indított el beruházást mintegy húsz milliárd forint értékben, amelyhez a magyar állam 9,2 milliárd forinttal járult hozzá. A támogatással 11500 munkahelyet sikerült megtartani.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!