2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A törvényt elfogadták, az MSZP mégis szorgosan gyűjti az aláírásokat

2016. április 13., szerda 19:26, frissítve: szerda 20:17

Tovább gyűjti a vasárnapi boltzár eltörlését segítő népszavazáshoz szükséges aláírásokat az MSZP, bár a törvényt hétfőn eltörölte a kormány. A Fidesz közleményben reagált. Azt írja: törvénytelen politikai adatgyűjtés az MSZP által folytatott aláírásgyűjtés. Közben egyre több szakszervezet emel szót az alacsony vasárnapi bérpótlék miatt, az egyik érdekképviselet elnöke azt mondta: csalódott a kormányban.

Szerda délig több százan írták alá a szocialisták vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási ívét. A kezdeményező Nyakó István szerint hiába fújta le a kormány hétfőn a kötelező vasárnapi boltzárat, kellenek az aláírások. „A törvény megvan, de ezt a törvényt meg is kell védenünk. Ha népszavazás lett volna, az három évig köti a kormányt annak eredményéhez. Ezt akarták kikerülni ezzel a cselekménnyel, és ez a bizonyíték arra, hogy nem gondolják komolyan” – mondta Nyakó István.

Gyurcsány Ferenc szerint úgy szolgálja a vasárnapi nyitva tartás a többség érdekeit, hogy közben senki nem kérdezte meg az alkalmazottak véleményét. „A többség érdekét ez szolgálja, persze! Hallom én a kereskedőknek is a hangját, akik közül sokan szerették, hogy nem kellett dolgozni vasárnap, érzékenyebben kell egyeztetni ezeket az érdekeket, hogy a kecske is meg a káposzta is megmaradjon” – vélekedett a Demokratikus Koalíció elnöke.

A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint olyan törvény született, amely nem szabályozza a vasárnapi  munkanapok számát. „Azt mondjuk, hogy lehessen a rendes munkaidőben foglalkoztatni, de korlátozott számban, mondjuk négyszer egy munkavállalót, vagy – és itt jön be a kollektív szerződés, a kölcsönös megállapodás munkaadó és munkavállaló között – ha ettől el akar térni a két fél, hogy a munkavállaló érdekelt legyen ebben, minimum 100 százalékos pótlékot kellene fizetni a plusznapokért” – fejtette ki Palkovics Imre.

A vállalkozók is emelnék a vasárnapi bérpótlékot. Dávid Ferenc a Hír TV Reggeli járat című műsorában azt mondta: bár a kormány sem a vasárnapi boltzár bevezetéséről, sem pedig annak eltörléséről nem egyeztetett velük, az 50 százalékos vasárnapi pluszpénz emeléséről tárgyalóasztalhoz ülnének. „Megállapodni abban, hogy mennyi a kötelező kvóta, amennyit vasárnap teljesíteni kell, mennyi, amennyi önkéntes. Például a gyermekét egyedül nevelő hölgyeket ne lehessen berendelni vasárnap. És a lényeg, hogy az 50 százaléknál érzékelhetően magasabb vasárnapi pótlékot kell megállapítani annak, aki rendkívüli időben vállalja a munkavégzést. Osztozkodni kell a profiton, ha ez a profit nem termelődik meg, akkor nem kell kinyitni a boltot” – mondta Dávid Ferenc.

A vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazást kezdeményező szocialisták azt mondták: kiállnak a dolgozók mellett, és folyamatosan egyeztetnek az érdekképviseletekkel. Tóbiás József hozzátette: hétfőn benyújtják az Országgyűlésnek az alkalmazottak szabadságáról és dupla bérpótlékáról szóló javaslatukat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!