2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

A terrorszervezet egyik vezetője lehetett a Budapesten elfogott szír férfi

Nem zárható ki, hogy a Belgiumban és Franciaországban csaknem kétszáz halálos áldozatot követelő terrortámadásokhoz is köze lehetett a Budapesten letartóztatott szír férfinak – írja a Magyar Nemzet. A TEK főigazgatója azt mondta, vizsgálják a gyanúsított kapcsolatait. A férfi még 2016-ban érkezett Görögországba, és érvényes papírokkal utazott Európában.

  • A terrorszervezet egyik vezetője lehetett a Budapesten elfogott szír férfi

Még tavaly december végén bukott le a szír Hasszan F. a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, amikor a vele utazó nő hamis útlevéllel akart Magyarországra jönni. A férfit ezért embercsempészés és más bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és kiutasították Magyarországról. El is hagyta volna az országot, ha a TEK nem deríti fel, hogy az Iszlám Állam tagja, és részt vett húsz ember kivégzésében.

„A december 30-i megérkezést követően hetekkel utána a TEK-nek információja volt már az emberről, ezt az információt más titkosszolgálatok megerősítették. Nem a belga szolgálatról beszélek elsősorban, akikkel nagyon jó és napi a kapcsolatunk, hozzáteszem, de az azzal kapcsolatban megjelent hírek, hogy ha a belgáktól nem tudjuk meg, akkor nincs is meg az ember, az úgy nem teljesen igaz” – mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója.

Vasárnap Hasszan F. 30 napra előzetes letartóztatásba került. A férfi tagadja bűnösségét.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a szír férfinak köze lehet a Belgiumban és Franciaországban 2015-ben és 2016-ban elkövetett terrortámadások szervezőihez is. Hajdu János elmondta, ezt is vizsgálják, de megerősíteni egyelőre nem lehet. Mindenesetre a férfi valószínűleg vezető volt a terrorszervezetben.

Az viszont biztos, hogy Hasszan F. 2016 őszén Törökországon át migránsok tömegével együtt tengeri úton érkezett Görögországba, menedékjogot kért és érvényes menekültútlevele volt. Földi László szerint Európába így könnyű bejutni.

„Nincsenek határok, normális módon, ezt látjuk 2015 óta óriási tömeg érkezik, másrészt pedig nagyon könnyű olyan papírokat szerezni, főleg arab neveknél, kis változtatással, amely még akkor is elkerüli az illetékesek figyelmét, ha egyébként általában valamilyen szinten nyilvántartja a titkosszolgálat, vagy a rendőrség, tehát ebből a szempontból ma Európába eljutni, nem nehéz” – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Országgyűlésben arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az eset is mutatja, mekkora kockázatot jelent az illegális migráció.

„Ez a brutális dzsihadista legalább húsz ember kivégzésével hozható összefüggésbe, és nagyon jellemző módon menekültnek állította magát, anonim bankkártyát is kapott pénzzel feltöltve, na ennyit arról, hogy ezeket a kártyákat mennyire lehet ellenőrizni” – mutatott rá Dömötör Csaba.

A szír férfi elleni eljárást valószínűleg magyar büntetőjogi szabályok szerint Magyarországon folytatják le, és ha elítélik, itt is tölti büntetését.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!