2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

A szülők nem tudták, hogy gyermekeiket felhasználják Orbán videójában

Hír TV

2018. március 22., csütörtök 22:14, frissítve: péntek 01:48

Belejött az óvodai kampányba a miniszterelnök. A szülők nem tudták, hogy gyermekeiket felhasználják a Fidesz elnökének videójában. Az Együtt az illetékes választási irodához fordul.

A miniszterelnök szerdán Komárom-Esztergom megyében kampányolt, ahol több óvodába is ellátogatott. Parolázott és fotózkodott a kicsikkel. A videó felkerült Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalára, ahol közel 300 ezren nézték meg.

„Nem tudtam róla, illetve az óvónő is tájékoztatott a mai napon, hogy ő sem tudott róla.”

A kormányfő nem tervezte, hogy az Oroszlánytól 10 kilométerre fekvő Dad községben beugrik a református óvodába, tudtuk meg a helyiektől.

A látogatás utáni napon egyetlen szülő mert nyilatkozni a Hír TV-nek. De az arcát ő sem vállalta.

– Örültünk neki, kérdeztük, hogy benne lesz-e a tévében. Mondta az óvónő, hogy nem tud semmit, nem tud róla. És hazamentünk, vártuk, és örültünk, hogy szerepelt, igen.
– És egyébként beszéltek erről a szülőkkel, hogy mit szóltak ehhez?
– Igen, és egyelőre nem tudok olyat, akinek zavaró lett volna, illetve akinek gondot okozott volna. 

Óvodában, iskolában párthoz kötődő politikai tevékenység nyitvatartási időben nem folytatható. Ezt mondja ki a köznevelési törvény. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint nem szerencsés, ha a politikusok kampányidőszakban keresnek fel oktatási intézményeket.

„Hogyha ennek a látogatásnak a célja kifejezetten a kampányról szól, tehát tulajdonképpen egy formális, életszerűtlen látogatás, ráadásul egy kierőszakolt meghívással, azzal a szándékkal, hogy odamegyek, körül se nézek, csak valamit csinálok nagyon gyorsan, hogy legyen valami hírértéke, akkor ezzel természetesen egyáltalán nem értünk egyet” – nyilatkozta Horváth Péter.

Az Együtt az illetékes választási bizottsághoz fordul. „A szülők nem tudtak arról, hogy a miniszterelnök látogatást fog tenni. Én magam is két gyermeknek vagyok az édesanyja, semmiképpen nem örülnék annak, hogyha az én két gyerekemnek az iskolájában megjelenne bármilyen politikus, és fénykép erejéig szeretné felhasználni ezeket a gyerekeket, hogy az ő kampányát támogassák. Ráadásul a videofelvételből egyértelműen kiderül, hogy itt nem előre megbeszélt kampányeseményről van szó, hogy tudtak volna róla a gyerekek és a szülők, hogy ilyen fog történni. Ez nagyon cinikus felhasználása a gyerekeknek arra, hogy a miniszterelnököt, illetve a miniszterelnök jelöltjét segítsék. Ki kell űzni a politikusokat a köznevelési intézményekből, ott nincs helye politikának” – emelte ki hajdú Nóra, a párt alelnöke.

Korábban a Nemzeti Választási Bizottság két fideszes képviselőjelöltet marasztalt el iskolai kampányért. Simonka György pólót, László Tamás tollat és narancsot osztogatott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!