2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A szaktárca is jogsértéseket tárt fel a gödi otthonban

2017. május 24., szerda 15:56, frissítve: szerda 16:46

Voltak jogsértések a gödi Topház speciális gyermekotthonban – ismerte el a szociális ügyekért felelős államtitkár.

Korábban egy nemzetközi jogvédő szervezet, majd az alapvető jogok biztosa is azt jelezte: az intézményben embertelen körülmények közt élnek az ellátottak.

Czibere Károly szerint a szaktárca vizsgálata is hasonló eredményre jutott. A jelentés a napokban készül el, amivel összhangban intézkedési tervet is kidolgoznak, közölte az államtitkár. Jelezte azt is: 2023-ig tízezer fogyatékkal élőt költöztetnek a gödihez hasonló nagy szociális ellátóintézményekből kisebb lakóotthonokba.

„Azt, amire ez a bizonyos jogvédő cég utalt, azok a súlyú cselekmények, tehát erőszakos bűncselekmények, erőszak, bántalmazás, szándékos bűncselekmény, éheztetés, kínzás nem valósult meg. […] Viszont azt megállapítja ez a vizsgálat, és megint csak összhangban az összes eddigi vizsgálattal, hogy vannak jogsértések, amelyek a fizikai infrastruktúra elhanyagoltságára vonatkoznak, az intimitás hiányára vonatkoznak, arra, hogy a szakmai létszám nem elegendő, és arra, hogy például a háziorvost nem biztosították, és még lehetne sorolni. Azt gondoljuk, hogy ezeken a területeken azonnali változtatásra van szükség” – emelte ki az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!