2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Híradó 12:00

A szakma nagy részét és az ellenzéket is kinyírja a kormány rendelete

2017. április 30., vasárnap 17:44, frissítve: vasárnap 17:47

A reklámszakma és az ellenzéki pártok is tiltakoznak, mert a kormány a reklámzajra hivatkozva átírja az óriásplakátokra vonatkozó szabályokat. A reklámszövetség elnöke a Hír TV-nek azt mondta: a kormány új rendelete 49 ezer plakáthelyet érintene, amivel több száz vállalkozás kerülhet nehéz helyzetbe. A mostani szabályozás a sajtóban tavaly lex Simicskaként emlegetett törvényhez kapcsolódik. A jogszabállyal a kormány Orbán Viktor egykori barátjának reklámcégeit igyekszik kiszorítani a piacról.

A kormány a túl sok plakátra hivatkozva osztaná újra a piacot. Alig egy hónap múlva a helyi önkormányzatok dönthetnek majd arról, kik, hol és mit hirdethetnek. 2021-től pedig csak azok a már meglévő reklámhordozók maradhatnak közterületeken, amelyek megfelelnek az új szabályoknak. A rendelet annak a tavaly elfogadott törvénynek a végrehajtását szolgálja, amelyet a sajtó lex Simicskaként emlegetett.

– Egyébként megnyugtathatja a Hír TV tulajdonosát, hogy egyelőre nem született döntés.
– Tehát akkor kártérítésre is gondolnak?
– Semmiképpen ne tervezzen még ezzel az önök tulajdonosa, mert még nem született döntés

Fél éve még hosszabb átmenetről beszélt a kancelláriaminiszter, de pénteken megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet. A szakma tiltakozik, a Magyar Reklámszövetség elnöke szerint a piac 90 százalékát hátrányosan érinti a változtatás. „Ez a jogszabály ebben a formájában gyakorlatilag ellehetetleníti ezt a piaci szegmenst, és nemcsak a közterületi reklámozók számára, hanem alapvetően minden olyan vállalkozás vagy hirdető számára is előnytelen lesz, amely ezt a szegmenst előnyben részesíti vállalkozása hirdetése tekintetében” – fogalmazott Urbán Zsolt.

A Hír TV-nek nyilatkozó ügyvéd szerint jogilag is aggályos a rendelet. „Jogilag ez elfogadhatatlan, teljes mértékben sérti az európai jogi egyezményeket, sérti az úgynevezett tulajdonjoghoz és a vállalkozáshoz való jogokat is. Ugyanez a probléma alkotmányjogi szempontból is, tehát nekünk, a jogi irodának az a feladatunk, hogy ez a jogszabályt lehetőség szerint megakadályozzuk életbe léptetni” – mondta Magyar György ügyvéd.

A Jobbik szóvivője a pártja kormányzati korrupcióról szóló kampányának eredményeként tekint az új szabályokra. „A kedves vezető retteg az ellenzéki véleménytől, nyilván a Jobbik óriásplakátjai nagy hatást gyakoroltak rá, ezért minden eszközzel megpróbálja elérni, hogy az ellenzéki hangok ne csak a médiából, de a közterületekről is eltűnjenek. Természetesen ezzel együtt minden lehetőséget megragadunk továbbra is, hogy tájékoztassuk az embereket az igazságról. A mostani plakátkampányunk is ezt szolgálja” – nyilatkozta Jakab Péter.

Az LMP szerint azonban a szabályozás az egész ellenzéket ellehetetlenítheti. „Az egyik kritikus pontja ennek, hogy azt látjuk, az Országgyűlésben testre szabott törvényeket készítenek. Egy másik eleme, hogy folyik az oligarchaháború a Fideszen belül, tudjuk, ennek milyen háttere van. Harmadsorban pedig azért is sajnálatos, mert ez az egész ellenzék ellen is szól” – reagált Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes.

Egy óriásplakát a jelenleginél jóval kisebb, legfeljebb 9 négyzetméter nagyságú lehet majd a rendelet alapján.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!