2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Belföld

A szakértő szerint nem csökkent a terrorfenyegetettség Európában

  • A szakértő szerint nem csökkent a terrorfenyegetettség Európában

Az elmúlt évben Európa nem szembesült nagyobb terrortámadással, de csak a terroristák eredményessége mérséklődött, nem a fenyegetettség – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán kedden.

Hangsúlyozta, hogy a brit titkosszolgálat értesülései szerint az Al-Kaida újra erősödik, így – tette hozzá – nem kizárt, hogy visszatérnek Európába a terrortámadások. Ezek kivédésére a szakértő a rendfenntartó szervek és a hatóságok közötti nemzetközi együttműködések erősítését javasolja. A magányos elkövetők ellen viszont – fogalmazott – csak a látható rendőri jelenlét adhat némi védelmet.

Gyarmati István nehezen jóvátehető hibának nevezte, hogy az Egyesült Államok kivonul a Közel-Keletről, a légicsapásokat pedig azonnali hatállyal beszünteti. Az amerikai befolyás gyengülésével a térségben Oroszország és Irán nyer teret, Izrael pedig egyre nagyobb külső nyomásra számíthat – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!