2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A Suzuki még a 250 órás túlórakeretet sem használja ki

A Magyar Suzuki Zrt. nem tervezi a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban; a cég kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki.

  • A Suzuki még a 250 órás túlórakeretet sem használja ki

Ruska Viktória ezt hétfőn arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy délután ellenzéki parlamenti képviselők demonstrációt szerveztek a cég esztergomi gyára előtt. Céljuk – jelezték –, hogy megpróbálják rábeszélni a cég vezetőit, ne alkalmazzák a munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításait, a 400 óra túlórát lehetővé tévő rabszolgatörvényt.

Tóth Bertalan (MSZP) megfogalmazása szerint a cég nemcsak a túlórák számát akarja megemelni, hanem sárba tiporja a jogszabályokat is. Ruska Viktória kiemelte: a termelés a gyárban stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik, így biztosított a 140-nél is több országban a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása.

Kitért arra, hogy az idei béremelésről az egyeztetések folyamatban vannak, csakúgy, mint a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló juttatási csomag egyéb elemeiről.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!